kapubanner for mobile

Szakmunkások nélkül nem lesznek új otthonok

Nemsokára kiderül, mekkora problémát okoz az építőiparban a szakmunkások hadának külföldre vándorlása és a megfelelő utánpótlás hiánya - írta a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) tanulmányára hivatkozva a hétfői Világgazdaság.

images

A KFIB a családok otthonteremtési kedvezményének és az új lakások áfacsökkentésének hatását vizsgálta, az elemzés szerint előbb óriási keresletre, majd mire az építőipar felfejlődik, akár nagymértékű túlkínálatra és a buborék kipukkadására lehet számítani.

A KSH szerint a 2000-es évek közepén még mintegy 330 ezren dolgoztak az ágazatban, tavaly már csak 270 ezren, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége tavaly jelezte, hogy nincs elegendő szakképzett munkaerő a piacon.

A KFIB elemzése szerint a jelenleg külföldön dolgozó szakmunkások hazatérésére nem lehet számítani, a szakképzési területek átszervezésével pedig három-négy év múlva lépnének a piacra a szakmunkások, épp akkor, amikor a piaci kereslet már kezd majd lecsengeni.

Ha a gazdaságban állást találna minden olyan munkanélküli, aki a legutóbbi munkahelyén építőipari vagy bármilyen ipari tevékenységet végzett, évente akkor is legfeljebb 1,6 millió négyzetméterrel tudnák a jelenlegi fölé emelni az épített lakások összterületét. Így a szakemberhiány következtében az új lakások száma legfeljebb 20 ezerrel nőhet a jelenlegi szinthez képest, és ez is csak négy év alatt érhető el.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek