Szigorodtak a feltételei a pénzügyi közvetítői képzéseknek és a vizsgának
A pénzügyi fogyasztók biztonságát erősíti, hogy július 1-jétől az eddigi papíralapú helyett kizárólag elektronikus úton tehetik le hatósági vizsgájukat a leendő pénzügyi, biztosítási vagy tőkepiaci közvetítők és szigorodtak a közvetítői képzésre, vizsgára való alkalmassági, illetve a képző szervekre vonatkozó feltételek is, amelyek alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 52 képző szerv képzési jogosultságát törölte - írja az MTI.
A változtatások célja, hogy megfelelően képzett, jó szakmai ismeretekkel rendelkező közvetítők nyújtsanak tájékoztatást a fogyasztóknak a pénzügyi termékekről, illetve értékesítsék azokat. A Magyar Nemzeti Bank (MNB), a vizsgáztatásokért felelős hatóságként ezért 2017 februárjától társadalmi egyeztetést végzett a pénzügyi közvetítői képző szervekkel, érdekképviseletekkel. A jegybank ez alapján alakította ki az új e-vizsgáztatási rendszer vizsgaszabályzatát, amely az MNB honlapján is elérhető.
Kiemelték, az NGM-rendelet egységesítette a hatósági képzéseken a részvétel feltételeit. A jelentkezőknek érettségi vizsgával kell rendelkezniük, vagy az adott pénzügyi területre vonatkozó szakmai tapasztalatot kell igazolniuk. Emellett a vizsgázóknak az azt megelőző 12 hónapon belül kellett részt venniük hatósági képzésen. A vizsgabiztosokkal szembeni minimumkövetelmény a minisztériumi rendelet szerint a felsőfokú végzettség, vagy középfokú végzettség mellett az adott pénzügyi területet érintő több éves szakmai gyakorlat igazolása - tette hozzá a jegybank.
Júliustól a hatósági vizsgabiztosok díját - az eddigi képző szervek helyett - az MNB fizeti. A jegybank honlapján 3 hónappal korábban meghirdetett, napi legfeljebb 3 alkalommal megszervezhető e-vizsgákhoz a képző szerveknek megfelelő informatikai hátteret (így az MNB által biztosított számítógépes programokhoz kellő számú számítógépet, megfelelő hálózatot, operációs rendszert stb.) kell biztosítani. A vizsga eredményét a vizsgázók a vizsga végén azonnal megtudják - a kész vizsgadolgozatokat elektronikusan azonnal kiértékelik, sikeres vizsga esetén tanúsítványukat 8 nap helyett 5 napon belül kiállítja az MNB.
A szigorodó szabályozás nyomán a jegybank felülvizsgálta a már nyilvántartásban lévő képző szerveket. Ez alapján az MNB 41 biztosítási, 9 pénzügyi szolgáltatói és 2 tőkepiaci közvetítői képző szervet törölt. Jelenleg így 15 biztosítási, 18 pénzügyi szolgáltatói és 5 tőkepiaci közvetítői képző szerv végezhet ilyen tevékenységet Magyarországon. Az elmúlt években egyre nőtt a érdeklődés a pénzügyi ágazatok közvetítői tevékenysége iránt: míg 2013-ban még 12 839 ember tett hatósági vizsgát, tavaly számuk már 14 915 volt.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?