Szigorú szabályozás alatt vannak az állami vezetők bérei és juttatásai
Több tízezer család megélhetéséért felelnek a legnagyobb magyar foglalkoztatók, olvasható a portálunkhoz érkezett Young & Partners sajtóközleményben. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerint az állami tulajdonban lévő társaságok vezetőinek alapbére rendkívül szigorú szabályozás alatt áll, a prémiumok kifizetése pedig meghatározott feltételek teljesítéséhez kötött.
A többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok első számú vezetőinek alapbére szigorú jogi szabályozás alatt áll, az úgynevezett Takarékos törvény alapján megalkotott Javadalmazási Mintaszabályzat rögzíti. A részben vagy teljesen állami tulajdonú társaságok bérezési rendszere úgy lett kialakítva, hogy a versenyszféránál alacsonyabb alapbér mellett a munkavállalók - nem csak a vezetők - a társaság érdekeit szolgáló, ösztönző feladatok teljesítéséért részesülnek prémium vagy mozgóbér kifizetésében a kitűzött cél teljesítésének arányában.
„A többségi, állami tulajdonú társaságok esetében a néhány nemzetgazdasági és stratégiai szempontból is kiemelt vállalat felsővezetőjének alapbérétől eltekintve nem jellemző a Javadalmazási Szabályzatban meghatározott 2 millió forintos bérplafon kihasználtsága. Az MNV Zrt. portfóliójába tartozó társaságok első számú vezetőinek átlagos alapbére jelenleg a bruttó 750.000 Ft-ot sem éri el.” – reagált a Heti Válasz online cikkére Sebők Marianna az MNV Zrt. humánpolitikai és szervezetfejlesztési igazgatója.
Az MNV Zrt. szakembere szerint fontos hangsúlyozni azt is, hogy a szóban forgó társaságok amellett, hogy a társadalom számára nélkülözhetetlen közfeladatokat látnak el, a legnagyobb foglalkoztatónak számítanak: több mint százezer magyar munkavállaló és több tízezer magyar család megélhetését biztosítják. A legnagyobb foglalkoztatók, mint például a Magyar Posta 32 500, a MÁV Zrt. és leányvállalatai 37 500, a Volán társaságok 19 000, a víziközmű szolgáltatók közel 5500, az MVM Magyar Villamos Művek pedig közel 8000 munkavállalót foglalkoztatnak. Az ún. rehabilitációs társaságok ma már több mint 10 500 megváltozott munkaképességű munkavállalónak biztosítanak munkalehetőséget.
„A premizálási rendszer ösztönző rendszerként működik mind a vezetők, mind az egyéb munkavállalók körében. A társaságok jelentős része nem a központi költségvetésből gazdálkodik, hanem profitorientált módon gazdasági tevékenységet folytat, vagyis a prémium egy része kizárólag a sikeres és eredményes működés tekintetében realizálódik. Az ösztönző rendszerek kialakítása a hosszú távú eredményesség biztosításához illetve az átláthatóbb gazdálkodáshoz járul hozzá.” – tette hozzá a szakember.
Az MNV Zrt. és a vagyonkezelésébe tartozó állami vállalatok menedzsmentje ma már zömében versenyszférából érkezett kiváló szakemberekből áll, akik sikerrel alkalmazzák a piaci technikákat. A vagyonkezelő részéről még a nonprofit társaságok esetében is elvárt az eredményes gazdálkodás. A társaság 2010 júliusa óta prémiumfeladatokon keresztül arra ösztönzi a társaságok vezetőit, hogy korábban keletkezett veszteségeiket csökkentsék. Az MNV Zrt. intézkedéseinek köszönhetően sikerrel zajlik a stratégiai jelentőségű társaságok átalakítása, vagy ma már például a kutatóintézetek is képesek állami támogatás nélkül, nyereségesen működni.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Átlagkeresetek a magyar vármegyékben - grafikon 5 napja
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 2 hete
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 1 hónapja
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- Törvénybe írják a heti két nap home office-t – sok dolgozó élete változhat meg 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja
- Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?