kapubanner for mobile

Szijjártó: a magyarországi német cégek beruházásaik növelését tervezik

A magyarországi német vállalatok ilyen nagy arányban még soha nem tervezték beruházásaik növelését, újabb magyar emberek felvételét - írja az MTI.

images

A magyar nemzetgazdaság szempontjából mindig nagyon fontos volt a német vállalatok beruházási kedve, elégedettsége a magyarországi környezettel, hiszen Magyarországon több mint hatezer ilyen vállalat működik, amelyek összesen több mint 300 ezer embert foglalkoztatnak - mondta Szijjártó Péter.

Így a külföldi országok közül Németország van a legnagyobb hatással a magyar nemzetgazdaság teljesítményére - állapította meg.

Most a német vállalatok több mint fele tervezi beruházásai növelését, kétharmaduk pedig létszámbővítést helyezett kilátásba. "Ez azt jelenti, hogy újabb magyar emberek kapnak munkát, újabb magyar családoknak lesz biztos a megélhetése, újabb magyar vállalatok fognak megerősödni, és jelentősen nő majd a magyar kivitel is, hiszen a magyar exportnak körülbelül 27 százaléka Németországba irányul, és a külső tényezők - úgymint a beruházások és az export - alapvető hatással vannak a magyar gazdaság növekedésére" - mondta Szijártó Péter.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek