kapubanner for mobile

Szociális ellátások változása 2018-ban

Több szociális támogatás összege is emelkedik január 1-jétől: emelkedik az ápolási díj összege, nő a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a rászoruló időskorúak járadékának és a normatív közgyógyellátásnak a jövedelemhatára, havi 50 ezer forintos támogatást kapnak a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok.

Az ápolási díj alapösszege január 1-jétől ismét 5 százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető, mely kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük miatt alacsonyabb összegű nyugdíjat kapnának.

A tartós ápolást végzők időskori támogatása az ápolási díjjal együtt is folyósítható. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven otthon gondozta, ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott. A támogatást az öregségi nyugdíj ügyében illetékes általános hatáskörű nyugdíjmegállapító szervnél, a járási hivatalnál kell igényelni.

A rászoruló idős személyek részére nyújtott időskorúak járadékának jövedelemhatára, valamint a normatív közgyógyellátás jövedelemhatára is 5 százalékkal emelkedik, míg az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege átlagosan 3 százalékkal.

Változik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára is, mely az öregségi nyugdíjminimum 130-140 százalékáról 135-145 százalékára emelkedik január 1-jétől. A jövedelemhatár emelés eredményeként még több szociálisan rászoruló gyermek válik jogosulttá a kedvezményre.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek