Sztrájkbizottság alakult az Audi gyárban
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) elutasította a vállalat utolsó béremelési javaslatát, és sztrájkbizottságot hozott létre - írja a Kisalföld.
Hét napon belül akár kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdethetnek a győri Audiban, a sikertelen bértárgyalások miatt - írja a lap.
„A szakszervezet bizalmi testülete a munkáltatóval folytatott bértárgyalást eredménytelennek nyilvánította és megalakította a sztrájkbizottságot" - írja közleményében az AHFSZ. A szakszervezet erről már tájékoztatta a céget, akik a hírt meg is erősítették a Kisalföldnek.
Németh Sándor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnöke és a bértárgyaló delegáció pénteken találkozott Achim Heinfling, az Audi Hungária Zrt. igazgatóságának elnökével és dr. Knáb Erzsébet személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági taggal. De ekkor sem jutottak megegyezésre, a szeptember óta tartó bértárgyalásokon.
Sztrájk eddig csak egyszer volt az Audinál két évvel ezelőtt, szintén a bérek miatt.
Kisalföld

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?