kapubanner for mobile

Sztrájkhelyzet van reptéren vagy sem?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Provokál a szakszervezet? Legalábbis így vélekedik a Budapest Airport, melynek kiszolgáló cégével a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft-nek a vezetőségével sztrájkegyeztetést kezdett a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).

A LESZ a Ferihegyen megforduló repülőgépek többségének üzemanyag-kiszolgálását végző RÜK Kft. dolgozóinak kérésére indította a sztrájkegyeztetést, mivel a megbeszéléseken a munkaadó eddig semmilyen engedményre nem volt hajlandó - fogalmaz közleményében az érdekképviselet.

A szakszervezet szerint a RÜK Kft-nél egyre kevesebb embernek kell egyre több munkát végeznie, miközben a fizetésük értéktelenedik. A cég 2009-ben még 45 munkavállalót alkalmazott, számuk 2012 óta 27-re csökkent, közülük 22-en végeznek kiszolgáló munkát.

Tavaly ősszel a Nemzeti Munkaügyi Hivatal két vizsgálatot indított a szakszervezet bejelentésére, melyben mulasztásokat állapított meg a munkakörülményekre és a munkaidő-beosztásra vonatkozóan - írta a szakszervezet. Eddig nem sikerült tárgyalást összehozni a Kft. vezetősége és a szakszervezetek között. Lejárt az egyeztetésre szánt határidő, így akár munkabeszüntetésre is sor kerülhet.

A sajtóközleményre reagálva Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója délután közölte az MTI-vel, hogy a RÜK Kft-nél nincs sztrájkhelyzet, a LESZ közleményével megpróbálja félrevezetni a dolgozókat és a közvéleményt is.

A Budapest Airport álláspontja szerint a szakszervezet nem együttműködő, és nem igaz, hogy a BA nem akar tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen éppen a munkarendről folyó tárgyalások közben adta ki a sztrájkfenyegetést tartalmazó közleményt a szakszervezet, amelynek célja a BA szerint a készülő megegyezés meghiúsítása. Hozzátette: a repülőtéren nincsenek komoly munkaügyi mulasztások, ezt többszöri ellenőrzések is bizonyítják.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek