Tízezren tanulhatnak majd duális képzés keretében
A 2016/2017-es évben új duális képzési szakok indulnak, a felsőoktatási intézmények még több vállalattal kötnek képzési megállapodást, ami azt jelenti, hogy még több duális képzési helyre jelentkezhetnek majd a hallgatók - tudta meg az Edupress Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkártól november 18-án az államtitkárság online fogadóóráján.
Palkovics László hozzátette: azt szeretnék, ha 2020-ra tízezer hallgató tanulna duális képzési rendszerben.
Idén 19 egyetem és 300 vállalat együttműködésében 500 hallgató vesz részt duális képzésben. Az államtitkár az Edupress kérdésére elmondta: ez a szám a következő tanévben nőni fog. "A Duális Képzési Tanács (DTK) részére november végéig jelezhetik a felsőoktatási intézmények a duális képzés indítási szándékukat, és küldhetik be a DKT részére a együttműködő szervezetekkel kötött megállapodásokat. Az intézmények előzetes jelzései alapján arra számítunk, hogy a 2016/2017-es évben új duális képzési szakok indulnak, illetve az eddigieknél is több vállalattal, szervezettel kötnek képzési megállapodást az intézmények, ami természetesen azt jelenti, hogy több duális képzési helyre jelentkezhetnek majd a hallgatók. Az Nftv. júliusi módosítása alapján már szociális munka alapképzésen is lehet 2016 szeptemberében duális képzést szervezni" - fogalmazta meg Palkovics László.
Edupress.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek