Több, mint száz új munkahelyet teremt a Li Cheng Kft. Tiszafüreden
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsaknem 5 millió eurós (1,6 milliárd forint) zöldmezős beruházással élelmiszer-feldolgozó üzemet hoz létre és ezzel több mint száz új munkahelyet teremt a gödöllői székhelyű, kínai állampolgárok és jogi személy tulajdonában álló Li Cheng Kft. Tiszafüreden - írja az MTI.
Ujvári Imre (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: az építkezés várhatóan 2019 tavaszán kezdődik, és 2020 második félévében indulhat meg a termelés.Az üzem mellett kisebb kiszolgáló létesítményt is kialakítanak majd - közölte.
Hangsúlyozta: az új tiszafüredi üzem lesz a befektető legnagyobb magyarországi fióktelephelye, ahol mélyhűtött félkész termékeket fognak előállítani az Európai Unió tagállamai számára.
Ujvári Imre elmondta: a Li Cheng Kft. többségében szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztat majd dolgozókat és körülbelül húsz szakemberre, élelmiszermérnökökre, szakmunkásokra is szüksége lesz.
MTI

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc