Törvénysértő több közalkalmazott elküldése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz elbocsátott közalkalmazottak közül sokan munkaügyi bírósághoz fordulhatnak, a szakszervezetek szerint nőni fog a túlterheltsége azoknak, akik maradtak - írja az atv.hu.
Eddig 2600 közalkalmazottat küldtek el, Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy a kormányzat az új közszolgálati törvény 200. paragrafusát sértette meg, amely a munkahelyi érdekegyeztetésről szól. Eszerint meg van szabva, hogy kik nem kerülhetnek bele a létszámleépítési listába, így például az egykeresős szülők és a többgyermekes családok.
Az érintettek november 28-ig fordulhatnak munkaügyi bírósághoz.
Az MKKSZ elnöke szerint ők értesítették a munkáltatókat, hogy készen állnak az érdekegyeztetésre, de a munkáltatók egy része azt sem tudta, miről beszélnek. A kormánnyal is próbáltak egyeztetni, de nem kaptak visszajelzést. Elmondta voltak olyanok, akik önként felmondtak volna, részben a túlterheltség, részben az alacsony bérek miatt, így megkímélve a fiatalabbakat.
Várható egy új életpálya rendszer kialakítása, melyet a kormányzat hat hét alatt szeretne lefolytatni, de még az egyeztetések sem kezdődtek el.
atv.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?