kapubanner for mobile

Ugrásszerűen nőtt a bulinegyed forgalma a NAV ellenőrzése alatt

Mintegy 35 ezerrel több nyugtát és 62 millió forinttal több bevételt regisztráltak az online pénztárgépekben, mint a korábbi, hasonló időszakokban, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Budapest VI. és VII. kerületében lévő bulinegyedben az adótraffipax rendszerében előre bejelentett hatnapos ellenőrzéssorozatot tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) és a rendőrséggel közösen - írja az MTI.

Az ellenőrzött vendéglátóhelyek mindegyikénél találtak élelmiszerbiztonsági hiányosságokat, minden másodiknál jövedéki visszaélések derültek ki, a pénzügyőrök 300 liter zárjegy nélküli vagy az előírt alkoholfoktól lényegesen eltérő italt lefoglaltak. Emellett mintegy ötmillió forint végrehajtható tartozást is beszedtek a NAV munkatársai.

Volt olyan vállalkozás, amely a rendes heti forgalmának négyszeresét jelentette be az akció hetére, majd az ellenőrzések után a forgalma visszaállt a korábbi szintre. Olyan egység is akadt, amely éppen az akció hetében zárt be "technikai okok miatt", azonban előtte és utána zavartalanul működött. Ezek a vállalkozások a NAV visszatérő ellenőrzéseire számíthatnak - jegyezték meg.

Az érintett gazdálkodók összesen tízmillió forintos nagyságrendű bírságra számíthatnak.

A Nébih közleménye arról számolt be, hogy a razzia során 43 egységet ellenőriztek, 169 alkoholos termék tételt zároltak és 47 hatósági eljárás indult. A vendéglátás élelmiszer-biztonsági előírásai szempontjából ellenőrzött 8 létesítményből egy vendéglátóhely teljes körű működését, míg további 6 üzletben az ételkészítő tevékenységet azonnali hatállyal felfüggesztették a Nébih ellenőrei.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek