Új trend: Az IT-szektorban egyre többen kapják euróban a fizetésüket
Az IT-szektorban a munkaadók már euróban megállapított és kifizetett bérekkel védik az alkalmazottakat a forint árfolyam romlása, és a rég nem látott infláció hatásai ellen.
A KSH friss beszámolója szerint 15 százalékkal nőttek a magánszektorban a fizetések. Az informatikai szektorban azonban ennél is magasabb a reálbér-növekedés, hiszen a folyamatos utánpótlásképzés ellenére sem csökken a munkaerőhiány. Ezen a pályán nem csak a többéves tapasztalattal rendelkezők, hanem a frissen elhelyezkedők körében is átlagon felüli a béremelkedés.
Ráadásul az IT-szektorban elsők között ütötte fel a fejét az új tendencia: a munkaadók euróban megállapított és kifizetett bérekkel védik az alkalmazottakat a forint árfolyam romlása, és a rég nem látott infláció hatásai ellen. A Codecool Programozóiskolában végzetteket foglalkoztató cégek közül jónéhánynál ez már bevett gyakorlat - közölte a Codecool.
Elsősorban a leginkább keresett szoftverfejlesztők euróban kapják a fizetésüket.
Többek közt a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) részére fejleszt komplex elektronikus egészségügyi rendszert a Patients Know Best Ltd. A brit székhelyű cégnél hamarosan a negyedik magyar, a Codecool Programozóiskola képzését végzett fejlesztő lép alkalmazotti státuszba. Az ő fizetésüket euróban állapítják meg, és abban is kapják. A szektorban persze nem ők az egyetlenek, akik eurót kapnak kézhez: közvetített a Codecool junior programozót például a horvát Amodonak is, és más, magyarok által alapított cégnek is, ahol szintén ez a helyzet.
Szerinte bár a válság tünetei az informatikai iparágban is jelentkeznek, ez valószínűleg a legkevésbé erre a szektorra lesz hatással. "A legjobb túlélési taktika, ha még időben döntenek és orientálódnak a programozás felé azok, akik kicsit is érdeklődnek eziránt, és szeretnék biztonságban tudni jövőjüket, egzisztenciájukat” – teszi hozzá Boda József.
Arról, hogy a cégek milyen más módszerekkel harcolnak az infláció káros hatásai ellen, ebben az összeállításunkban írtunk.
Fotó: unsplash.com
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?