Újraindul a bértámogatási program a kutatási, fejlesztési és innovációs szektorban
Munkahelyük megőrzése érdekében ismét bértámogatásban részesülhetnek a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett szakemberei a járványhelyzet miatt, három hónapos időtartamban - jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A Kutatók és fejlesztők innovációs bértámogatása programban 2021. január 4-től ismét elérhető támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a vállalkozások.
"A lehetőséggel minden kutatást, fejlesztést végző, nem költségvetési szerv munkáltató élhet. A program így az összes ágazatot lefedi, hiszen minden gazdasági szektor vállalkozásai foglalkoznak kutatással, akár főtevékenységük mellett is. A támogatás tehát a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent. Fontos újdonság, hogy a hozzájárulás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető, így a munkahelyek megvédése mellett újak létrehozását is támogatja vele a kormány" - idézi Bodó Sándort az ITM közleménye.
A programban a három hónapra biztosított támogatás egy főre eső összege a munkáltatói járulékokat is figyelembe véve nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja.
A vállalkozásnak a támogatás fejében garantálnia kell, hogy a kérelem benyújtása előtti létszámát szinten tartja vagy bővíti, támogatott - meglévő és újonnan felvett - munkavállalóit legalább három hónapig továbbfoglalkoztatja.
A támogatás és a továbbfoglalkoztatás időtartama alatt a munkáltató nem csökkentheti munkavállalójának a támogatásról szóló jogszabály megjelenésének napján érvényes munkabérét.
A program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon lesz elérhető. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet majd benyújtani a honlapon jelzett határidőig.
A tavasszal indított KFI bértámogatás a járvány első hullámát követően közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk
Hónapok óta alig mozdul a munkaerőpiac: kevés az új felvétel, ritkák az elbocsátások, a döntéseket pedig általános bizonytalanság bénítja.... Teljes cikk
2025 novemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 637 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 213 ezer fő, a... Teljes cikk
- Közeleg a határidő - Eddig várja a NAV a lakhatási támogatások adatait 3 napja
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 5 napja
- Mi történik valójában egy szupervízión? 1 hete
- Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon 2 hete
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 2 hete
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 2 hete
- Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt 2 hete
- Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot 3 hete
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 4 hete
- Mi tartja vissza a magyarokat az önkéntességtől? 2 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 2 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig