Változnak a szociális gondoskodásban résztvevőkre, nevelőszülőkre, rendvédelmisekre vonatkozó rendelkezések is
Változnak a szociális gondoskodásban résztvevőkre vonatkozó rendelkezések az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által november 17-én elfogadott módosítások szerint. Nőnek a nevelőszülők juttatásai, és módosulnak a rendvédelmi, valamint az egészségügyi dolgozókra vonatkozó egyes szabályok is.
A testület a Magyarország biztonságát szolgáló törvénymódosításokat tárgyalta, a Ház várhatóan a jövő héten határoz azokról.
A változtatás ahelyett, hogy feladatot szabna az állami támogatásban részesülő karitatív szervezeteknek, azt mondja ki, hogy az állam és az önkormányzat együttműködik az egyházi és civil szervezetekkel a szociális gondoskodási feladatok ellátása során.
A törvénymódosítás növeli a nevelőszülők juttatásait is.
Jámbor András (Párbeszéd) és Arató Gergely (DK) is kifogásolta, hogy a módosítások által érdemi, új joganyag került a bizottság elé, amelyeket szerintük önálló javaslatokban kellene tárgyalnia a Háznak. Arató Gergely ide sorolta a Honvédkórház átalakítását érintő pontokat, a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény módosítását vagy a nevelőszülőket érintő változásokat. Kifogásolta azt is, hogy egy módosítás által részletes szabályok kerülnek ki a nemzetbiztonsági szolgálatokat szabályozó törvényből.
Felkai László, a Belügyminisztérium államtitkára a felvetésekre azt felelte: a külső környezet folyamatos változása indokolja a nemzetbiztonsági törvény módosítását, amelyre várhatóan tavasszal kerülhet sor, így ebben a jogszabályban nem kívánták kezelni azt.
A Honvédkórházat érintő változtatás célja pedig az, hogy ne csökkenjen a keresete azoknak a munkavállalóknak, akik a honvédelmi jogállásból egészségügyi szolgálati jogviszonyba kerülnek át. A nevelőszülőket érintő változtatásra azért van szükség hogy a juttatásaik növekedjenek - hangsúlyozta.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?