Végzett az első, duális képzésű vegyésztechnikus évfolyam Kazincbarcikán
Végzett az első olyan évfolyam Kazincbarcikán, amelyen duális képzésben vehettek részt a vegyésztechnikus tanulók. A BorsodChem Zrt. amellett, hogy aktívan részt vesz a duális képzésben, a frissen végzettek számára komplex karrierpálya-rendszert is kínál.
Kelet-Magyarországon több jelentős vegyipari vállalat működik, melyek munkahelyteremtés szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak a térségben. Ennek fenntartása érdekében különösen fontos, hogy kellő számú és tudású pályakezdő szakember álljon rendelkezésre. A BorsodChem Zrt. 2016 óta tevékenyen részt vesz a felsőfokú duális képzésben. A vállalat egyetemi szinten a Miskolci Egyetemmel, a Debreceni Egyetemmel és a Pannon Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, melyek keretében vegyész-, anyag-, gépész- és villamosmérnök, továbbá közgazdász hallgatók duális képzésében vesznek részt.
2022 óta a középfokú duális képzésbe is bekapcsolódott a BorsodChem: a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ vegyésztechnikus tanulói számára duális képzést biztosít, amihez új tantermeket és tanlaboratóriumot is kialakított. A 17 leendő vegyész az ötéves szakirányú oktatásból hármat töltött a cégnél duális tanulóként, a szakirányú képzést lezáró technikusi vizsgára pedig május végén kerül sor. A tanulók között közel azonos arányban képviselteti magát a két nem, 9 fiú és 8 lány fejezte be a képzést. Közülük 11-en vágnak neki nagy reményekkel a jelenleg zajló felsőfokú felvételi eljárásnak, hogy vegyészmérnökké képezzék tovább magukat a Miskolci, a Debreceni vagy a Budapesti Műszaki Egyetemen.
„A vegyészképzés létjogosultságát és népszerűségét jól mutatja, hogy mára az intézmény legnagyobb létszámú képzésévé vált, hiszen biztos karrierlehetőséget jelent a térség fiataljai számára. Diákjaink olyan szakmai környezetben tanulhatnak, amely lehetővé teszi, hogy valóban versenyképes tudást és készségeket sajátítsanak el, amelyek előnyt nyújtanak majd számukra a munkaerőpiacon” – hangsúlyozta Gérus Béla, az Irinyi János Református Oktatási Központ szakmai főigazgató-helyettese.
Ezt igazolja, hogy már a középfokú vegyésztechnikusi végzettséggel is gyakorlatilag azonnal el tudnak helyezkedni rendszerkezelői vagy laboránsi munkakörben, illetve bekerülnek egy olyan komplex karrierpálya-rendszerbe, amelyben az üzemekben műszakvezetői vagy művezetői, a laboratóriumokban pedig vezető analitikus vagy mérnök asszisztens pozícióig is eljuthatnak. A felsőfokú, mérnöki végzettségű pályakezdők pedig akár néhány éven belül szenior mérnöki beosztást is elérhetnek a BorsodChemnél.
Saját oktatási központ a vállalaton belül
A BorsodChem saját oktatási központot hozott létre, ahol több tantermet és egy tanlaboratóriumot biztosít a duális képzések és a felnőtt szakmai átképzések számára. Emellett egy olyan kísérleti üzemrészt is kialakítottak, ahol a vállalat vegyipari technológiáinak bizonyos folyamatait tudják szimuláció útján bemutatni.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 2 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 2 hete
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 3 hete
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 1 hónapja
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 1 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 1 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 1 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 1 hónapja
- A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman 1 hónapja
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 1 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben