kapubanner for mobile

Vona Gábor vitára hívja Orbán Viktort a nyugdíjasok helyzetéről

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Vona Gábor hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívja Orbán Viktor miniszterelnököt. A Jobbik elnöke élő adásban, egyeztetett feltételek mentén ütköztetné programját a kormányéval, és azt szeretné, ha mindkét fél hazugságvizsgálót viselne - írja az MTI.

Az ellenzéki politikus azt is elmondta, hogy a vitának valódi kérdésekről kell szólnia, például a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról, a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről és a demenciáról. Értékelése szerint a szakmai testületek - például az Idősek Tanácsa - beszorultak a "pártpolitika erőterébe", a kormányt pedig nem érdekli az idősek véleménye, nem hisz bennük, ami óriási tiszteletlenség.

Vona Gábor felvetné azt is, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke csökkent a reálbérekhez képest, és megindult egyfajta polarizáció, amely differenciált nyugdíjemelést kíván. Fontos az is, hogy csökkenjen a mindennapi megélhetéshez szükséges termékek áfája - tette hozzá.

A Jobbikos politikus beszélt arról, hogy a nyugdíjrendszert csak kellő járulékbefizetéssel lehet fenntartani, ez pedig összefüggésben áll az európai bérunióról szóló kezdeményezésükkel, a tisztességes bérek ugyanis fenntartható nyugdíjakhoz vezetnek.

A férfiak alacsony várható élettartamával indokolta a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjról szóló javaslatot, amely elmondása szerint nem kényszer, hanem lehetőség.

Vona Gábor kiemelte azt is, hogy nemcsak az anyagi biztonság, hanem a lelki nyugalom is fontos. Megfelelő hátteret kell biztosítani az otthoni és intézményi idősgondozásnak - jelentette ki, hozzátéve: ma már nem az a helyzet, hogy beköltözik egy idős ember és "kellemes társaságban, harmonikus körülmények között tölti idős éveit, hanem egyre inkább elárasztja az idősotthonokat a demencia problémája". Szóvá tette, hogy a kormány nem készített stratégiát erre.

A Jobbik elnöke emellett lépéseket ígért a kis falvakban élő idősek közbiztonsága területén, és egy nemzeti vándorszínház létrehozását sürgette az érintettek minőségi szórakozása érdekében. Mint mondta, a kormánypártokkal ellentétben nem szavazóként, hanem családtagként tekintenek a nyugdíjasokra.

A politikust kérdezték korábbi blogbejegyzéséről is, amely több nyugdíjas szervezet tiltakozását váltotta ki. Azt felelte: az írás konkrét személyekről szólt, s nem szerinte nem neki, hanem a miniszterelnöknek kell bocsánatot kérnie, amiért folyamatosan hergeli az időseket. "Orbán Viktor felelőssége az, hogy a fideszes nyugdíjasoknak azon törpe kisebbségét, akik elvadultak és nem tudnak viselkedni, (...) azokat fogja vissza" - fogalmazott.

Megkérdezték arról is, hogy a Jobbik miért nem szavazta meg korábban a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségét. Erre válaszul közölte, tartózkodtak, ugyanis még szélesebb körre szerették volna kiterjeszteni a lehetőséget. Egy másik kérdésre azt is mondta: nem a Jobbik a megrendelője a bérunióról szóló plakátoknak, s bírálta, hogy a Nemzeti Választási Iroda még nem adta ki az előzetes hozzájárulást az aláírásgyűjtéshez.

Közölte azt is, hogy a Jobbik frakciója támogatja az LMP által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést a devizahitelesek ügyéről, és készek a szakmai vitára.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek