kapubanner for mobile

Melyek a legnagyobb tréningcégek?

Évente közzéteszi a Budapest Business Journal (BBJ) angol nyelvű, Magyarországon megjelenő üzleti hetilap iparági toplistáit. Ezekben pénzügyi mutatók alapján állítják össze az adott terület legjobban teljesítő vállalkozásait. Most a tréningcégek 2020-ban közzétett listáját vesszük nagyító alá. A cégekről bővebb információ a cégnévre kattintva található.

A BBJ a tréningcégek listáját a vállalati tréningekből származó árbevétel alapján állította össze. Első helyen az a Training360 Kft. szerepel, amelyet az “állami informatikusképzés” tendergyőzteseként ismerhetett meg a szélesebb közvélemény. 49 főállású trénere van, 2019-ben a 3,3 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,1 milliárd származott vállalati tréningekből. A cég fő ügyfeleiként a MOL-t, az IBM-et, a Coloplastot és a ZF Hungáriát tünteti fel.

A többi jelentős szereplőről elmondható, hogy árbevételét szinte kivétel nélkül vállalati ügyfelektől szerzi.

A második helyen az Improvers Group végzett két millió forint híján egymilliárd forintos bevétellel. Talán a nevet kevesebben hallották, ám ebbe a csoportba tartozik két régóta ismert és elismert szereplő, a Sämling Kft. és a Franklin Covey magyar érdekeltsége.

A harmadik-negyedik helyen 2019 és 2020 között a Flow és a Grow helyet cserélt egymással. A mostani harmadik, a Grow Csoport 865 millió forintos forgalommal zárt. A cégcsoport 1994 óta van jelen a piacon, trénerei számáról nem nyilatkozott. A negyedik Flow Consulting Kft. nettó árbevétele 770 millió forint volt és 35 trénert foglalkoztat.

Változatlanul az ötödik helyen egy szintén régi, ismert szereplő a Develor Consulting Zrt. Az 549 millió forintos árbevételből 517 millió származott céges megbízóktól (fő ügyfelek autópari, pénzügyi cégek, ügyféltámogató központok).

A hatodik helyen sem történt változás, a Sprint Consulting 480 milliós bevételt ért el.

Utánuk nagyobb a különbség, a 7-10. hely közöttiek szorosan egymás mögött a 200 millió forint körüli kategóriában találhatók (Business Coach, OD Partner, WIFI Hungária, Kvalikon Human Telex).

Vannak olyan tréningcégek is, amelyek nem adták meg, hogy összbevételükből mennyi jött vállalati megrendelésekből. Ők a lista végén találhatóak a publikus teljes árbevétel megjelölésével.

Tréning cégek


Rangsor Cég neve Vállalati tréningből származó bevétel 2019 Teljes nettó árbevétel 2019-ben (M Ft)
1. Training360 Kft.2,107 (M Ft.)3,304 (M Ft.)
2. Improvers Group998 (M Ft.)998 (M Ft.)
3. GROW Csoport856 (M Ft.)856 (M Ft.)
4. Flow Consulting Kft770 (M Ft.)770 (M Ft.)
5. Develor Consulting Zrt.517 (M Ft.)549 (M Ft.)
6. Sprint Consulting Kft.480 (M Ft.)480 (M Ft.)
7. Business Coach Kft.236 (M Ft.)240 (M Ft.)
8. OD Partner Kft.218 (M Ft.)218 (M Ft.)
9. WIFI Hungária Kft.212 (M Ft.)212 (M Ft.)
10. Kvalikon Kft.206 (M Ft.)332 (M Ft.)
11. Human Telex Consulting Kft.202 (M Ft.)204 (M Ft.)
12. Demmler és Tóth Tanácsadás és Tréning Kft.132 (M Ft.)212 (M Ft.)
13. Cegos Zrt.116 (M Ft.)116 (M Ft.)
14. Európa Tréning Kft.107 (M Ft.)194 (M Ft.)
15. Profil Training Kft.95 (M Ft.)97 (M Ft.)
16. Coaching Team Kft.75 (M Ft.)96 (M Ft.)
17. M-Prospect Kft.64 (M Ft.)210 (M Ft.)
18. Borealis Catalyst Group Kft.62 (M Ft.)191 (M Ft.)
19. Dramatrix Tréning Központ Kft.54 (M Ft.)54 (M Ft.)
20. HDTeam - Human Development Team Kft.33 (M Ft.)35 (M Ft.)
21. Sensa Consulting Kft.16 (M Ft.)126 (M Ft.)
22. X-Sight Vezetési Tanácsadó Kft.335 (M Ft.)
23. Szinergia Projekt-, Működés- és Változásmenedzsment Kft.264 (M Ft.)
24. Enetha Learning Kft.114 (M Ft.)
25. Soter-Line Oktatási Központ Kft.204 (M Ft.)
26. Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft.130 (M Ft.)
27. Chef-parade Kft.257 (M Ft.)
28. Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft.12,639 (M Ft.)
29. Comline Budapest Kft.93 (M Ft.)
30. IFUA Horváth & Partners Kft.4,122 (M Ft.)
31. SKULL Oktató és Tanácsadó Kft.144 (M Ft.)

A Budapest Business Journal iparági listái és összes kiadványa a www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.