A legsúlyosabb recessziót éljük a második világháború óta
Most már semmi kétség, az amerikai gazdaság a leghosszabb recesszióját éli át a második világháború óta - írta a vasárnapi The New York Times.
A liberális napilap arról írt, hogy a fejlett és fejlődő országok G20-as londoni csúcstalálkozója "kiábrándító" eredménnyel járt, ezt azonban némileg ellensúlyozta a vezetők komoly fellépése, valamint Barack Obama elnök kedvező debütálása a világpolitika színpadán.
A múlt héten több elemző még azt hihette, hogy az amerikai gazdaság kezd magához térni, de a várakozásokat agyoncsapták a legfrissebb foglalkoztatási adatok: a munkanélküliség 25 éves csúcsot, 8,5 százalékot ért el márciusban, 663 ezer munkahely szűnt meg. Idén csaknem 2 millió, a recesszió 2007 decemberi kezdete óta 5,1 millió állás szűnt meg. Jelenleg 13,2 millióan vannak munka nélkül az Egyesült Államokban.
Az újság szerint az a legnagyobb kérdés, hogy még milyen sokáig fog tartani a recesszió és milyen mély lesz? A válasz a munkaerőpiaci adatok alapján az, hogy sokáig és nagyon mély lesz. A munkáltatók mindaddig leépítenek, amíg a gazdaság gyengélkedni fog.
A The New York Times a szerkesztőségi cikkben rámutatott: a mostani recesszióban a kilábalás hagyományos útjai nem működnek. A korábbi súlyos visszaesések után a gazdaság a lakóingatlan szektor magára találásával gyógyult meg, ezúttal azonban innen aligha fog érkezni szikra. Mértéktartó becslések szerint a házeladások és -árak egészében legkorábban csak 2010-ben fognak emelkedni.
A korábbi válságokból való visszatéréskor megnövekedett a nagy értékű fogyasztási cikkek forgalma, és fellendült az export, mindkettőt elsősorban az autóipar hajtotta. Jelenleg azonban nemcsak a fogyasztók, hanem az autógyártók is le vannak égve.
A lap megállapította: bármennyire ígéretes kezdetet jelent Obama ösztönző csomagja - amely elsősorban segélyekkel és az egészségügyi kiadások javításával segít a munkanélkülieknek -, "fájdalmasan világos", hogy a csomag nem képes megbirkózni ekkora méretű munkanélküliséggel. Az újság szerint további élénkítő lépésekre van szükség a kereslet, következésképp a foglalkoztatás erősítésére.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Életét vesztette két bányász a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta bányaomlás után, egy harmadik társuk esetében... Teljes cikk
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 4 hete
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 4 hete
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja