kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Az ülőmunka megduplázza a bélrák kockázatát

Egy évtizedes ülőmunka megkétszerezi egyes bélráktípusok kockázatát, még akkor is, ha az irodista a munkaórákon túl rendszeresen végez testmozgást - idézte szerdán ausztrál kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap.

Nagy-Britanniában évente mintegy 40 ezer embert diagnosztizálnak bélrákkal, és 16 ezer hal meg miatta. A páciensek 70 százaléka él a diagnózist követő egy év elteltével és fele éli túl legalább öt évvel.

A bélrák kialakulásában közrejátszanak genetikai és környezeti tényezők is. Utóbbiak közül az életmódbeli kockázati faktorok a legjelentősebbek: a nagy zsírtartalmú étrend, a sok vörös hús fogyasztása, a nagy mennyiségű alkohol bevitele és a mozgásszegény életvitel.

A Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatói 918 béldaganatos és 1021 tumormentes ember adatait hasonlították össze. Az önkénteseket kikérdezték munkájukról, életmódjukról és fizikai aktivitásukról. Ezek alapján megállapították, hogy a legalább 10 éven át ülőmunkát végző embereknél 94 százalékkal nagyobb volt a bélrák megjelenésének kockázata a disztális részen, a bélrendszer alsó szakaszán, és 44 százalékkal nagyobb volt a végbélrák kialakulásának valószínűsége.

A kutatók szerint bármennyi fizikai aktivitást iktattak szabad idejükbe az emberek, az nem tudta ellensúlyozni a hosszú éveken át folytatott ülőmunka káros hatását. "A megállapításnak foglalkoztatás-egészségügyi jelentősége van" - hangsúlyozták a tanulmány szerzői. A kutatási eredményeket az American Journal of Epidemiology című szakfolyóirat legfrissebb számában ismertették.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
68 évig dolgozott ugyanabban a boltban, most elbocsátották

Az angol Jill Cornick bolti dolgozó 1956-ban, mindössze 14 évesen kezdett el dolgozni a Blandfordban található Clarks cipőboltban. Közel hét évtizeden... Teljes cikk

Emelkedett Gazdag és Sallói fizetése - így lehet keresni az észak-amerikai profi labdarúgóligában

Ismét emelkedett Gazdag Dániel és Sallói Dániel fizetése az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS). Teljes cikk

Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben?

Idén a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők... Teljes cikk