Csökkenti a létszámot az osztrák posta
Az osztrák posta a csomagszállítás bevételeinek növelését tervezi, és folytatja a létszámcsökkentést a csütörtökön ismertetett 2010-es stratégiai terve értelmében.
Ezzel egyidejűleg az internetes szolgáltatások széles körű kiépítését is tervezik. A "digitális postahivatalban" elsőként olyan lehetőségekkel élhetnek majd az ügyfelek, mint a küldemények átirányítása más címre vagy másik postahivatalba, illetve a kiszállítás szüneteltetése a címzett távolléte miatt.
Folytatódik ugyanakkor a korábbi években megkezdett létszámcsökkentés. Számadatokat nem jelöltek meg, csak annyit közöltek, hogy elsősorban korkedvezményes nyugdíjazással, végkielégítés melletti felmondásokkal, a megüresedő állások be nem töltésével, és a rendőrséghez mint másik közalkalmazotti munkáltatóhoz való áthelyezésekkel viszik véghez. Az elmúlt időszakban évi 800 és ezer között volt a létszámcsökkenés. Jelenleg 27 ezer a foglalkoztatottak száma, ebből 22 ezer Ausztriában. A posta munkavállalóinak fele közalkalmazott, így védett a felmondással szemben.
Tovább emelkedik a szerződéses partnerek működtette postahivatalok száma is.
A postai szolgáltatások piaca Ausztriában 2011-ben teljesen megnyílik a verseny előtt. Az erről szóló törvény írja elő azt is, hogy legkevesebb 1650 postának kell működnie az országban. Azt nem szabja meg a jogszabály, hogy ki működtesse ezeket.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Ilyen feltételekkel lehet nyugdíj-jogosultságot szerezni Ausztriában 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Nőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, lépett a Magyar Posta 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Ezek a legnépszerűbb munkák az Ausztriában dolgozó külföldiek körében 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja