Emmi: lesz pénz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására
A jövő évben emelkedik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására fordított támogatások összege - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
Jelezték, hogy az Európai Bizottság még nem hagyta jóvá a programot, ezért a konkrét keretösszegekről az operatív program jóváhagyása után tudnak tájékoztatást adni.
Közölték, a szaktárca prioritásként kezeli a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását azért, hogy minél többen el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon.
Utaltak arra, csaknem 80 ezer fogyatékossággal élő, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik az elmúlt években megújított pályázati rendszernek köszönhetően, mintegy kétszer annyi, mint 2010 előtt.
Emlékeztettek arra is, hogy az ősszel három új pályázatot írtak ki, ebből kettő még erre az évre vonatkozott, és további 650 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását, illetve álláshelyek átalakítását tette lehetővé.
Október végéig lehetett a 2015-ös bértámogatásokra vonatkozó pályázatot benyújtani, a 450 millió forintos keretből 200 új, illetve átalakított álláshely jöhet létre jövőre.
Hétfőn a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége közleményben azt írta: több mint 40 ezer ember munkahelyét veszélyezteti, hogy a jövő évi költségvetésben mintegy 5 milliárd forinttal csökkenhet a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására biztosított összeg.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Európa legnagyobb gazdaságai közül Olaszországban és Spanyolországban a legmagasabb az idősek jövedelemaránya. Teljes cikk
A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk
Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk
- A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedésének elősegítése indul mentorálási program 2 hete
- Nem csupán beugró munkaerő - diákok és nyugdíjasok a munkapiacon 3 hete
- Nagy hajrá indul a szezonális munkaerőért – ezekre a munkákra van most a legnagyobb kereslet 3 hete
- Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- Ki hozza be a fülöp-szigeteki vendégmunkásokat és hogy áll a 150 új gyár program? 3 hete
- Mentőöv a szakemberhiányban: fókuszban az atipikus foglalkoztatás 2 hónapja
- Így hathat a diákmunkára az egyszerűsített foglalkoztatás drágulása 2 hónapja
- 3 milliárd forintos foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programokat valósítanak meg Győr-Moson-Sopronban 2 hónapja
- Elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását a parlament 2 hónapja
- Hogyan kérhetek szakvéleményt pszichés állapotomról, ha nem tudok kórházba befeküdni? 2 hónapja
- Miért csökkent az ellátásom, ha az állapotom romlott? 2 hónapja