Felkarolja a tehetségeket a Henkel
Hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására, illetve tehetséggondozásra adott a 2010-11-es tanévre 800 ezer forintos támogatást a Henkel a körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola, AMI és EPSZ intézményének.
Az összeget az iskola tanulmányi és sportversenyek nevezési díjára, utazási költségekre, valamint eszközvásárlásra fordította. A támogatott gyerekek közül négyen kiemelkedő teljesítményük miatt külön dicséretet is kaptak a hagyományos körösladányi Henkel majálison. Ujhelyiné Mojzsis Anna gyárigazgató a kisváros lakosai előtt adta át a jutalomkönyveket a 4.osztályos Papp Dórának, aki kyokusin karatéban elért sport teljesítményéért; a 8. osztályos Tóth Viviennek dicséretes népzenei - citera, ének - előrehaladásáért; a hetedikes Beinschródt Tibornak nagyszerű
matematika és magyar tantárgybeli előrehaladásáért valamint társastáncos teljesítményéért, és Kardos Zsoltnak, aki a 8. osztályban kitűnt tudományos kutatató munkáival és szép makettjeivel.
A Henkel vezető márkáival és technológiáival világszerte három üzleti területen működik: mosó- és háztartási tisztítószerek, kozmetika, illetve adhesive technologies (ragasztás technológiák). Az 1876-ban alapított Henkel vállalatnak mind a lakossági mind az ipari területeken vezető pozíciói vannak többek között olyan jól ismert márkákkal, mint a Persil, Schwarzkopf és a Loctite. A vállalat 2010-ben közel 48 ezer munkatársával 15,092 milliárd euró árbevételt és 1,862 milliárd euró üzleti eredményt ért el. A Henkel elsőbbségi részvényeit jegyzi a DAX német tőzsdeindex és a vállalat a Fortune Global 500-as listáján is szerepel.
A Henkel Magyarország Kft. 2010-ben 82,9 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el és állományi létszáma az éves átlagot tekintve 548 fő volt. Legismertebb márkái például a Biopon, Ceresit, Loctite, Persil, Schwarzkopf, Thomsit, Tomi.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 7 napja
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Egyre több szakmában bizonyíthatnak a fiatal tehetségek a JuniorSkills tehetséggondozó versenyeken 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja