kapubanner for mobile

Nem azt garantálják, hogy nem lesz semmi gond az új munkaerővel

Minden tíz cégből négy vezetésében már felismerik, hogy a hátrányos helyzetű emberek munkához juttatásában volna tennivalójuk. Arra azonban ők sincsenek felkészülve, hogy e felelősségvállalás az állásba vétel után kezdődik csak el igazán. Kiss Gyöngyvért, az Incorpora program koordinátorát az Allas.hu kommunikációs vezetője, Szabó M. István kérdezte.

Kezdjük az elején: Hogy kerültek „spanyol tanok” a magyar munkaerőpiacra?

Az osztrák Erste-csoportnak, mely régóta működik Magyarországon, a spanyol La Caixa Alapítvány az egyik részvényese. Ez az szervezet több mint egy évtizede, amikor Spanyolországban őrült magas szintű volt a munkanélküliség, elindított egy Incorpora nevű projektet. Ennek egyetlen célja van: a munkaerőpiacon különböző hátrányos helyzetben lévő csoportoknak segít visszajutni a munkába. Ezt a feladatot nem az alapítvány vagy a bank emberei végzik, hanem az erre felkért civil szervezetek, melyek hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkoznak. Az Incorpora ma már több mint 300 ilyen szervezettel dolgozik együtt, és az együttműködésük sikerét jelzi, hogy a programmal már több mint 80 ezer embert juttattak vissza a spanyol munkaerőpiacra. Úgy gondolták, hogy ez már van olyan know-how, amit érdemes lenne Európa már országaiban is hasonló eredményekre váltani.
Kiss Gyöngyvér 1Az Incorpora hálózatba szervezi a civileket, hogy szervezettebben lehessen célra tartani. Szinte mindegy, hogy melyik hátrányos helyzetű csoportból érkezik új ember, mert ki tudjuk szolgálni

Mik a magyarországi mutatók?



2016 júniusában indultunk, azóta több mint 300 embernek sikerült munkát adni. Ez a spanyolországi számokhoz mérve nem tűnik soknak, de Lengyelországban, ahol négy éve fut a projekt, épp most léptek túl a 450 sikeres visszaintegráláson. Vagyis: jó volt a startunk. Ebben szerepe van annak is, hogy a munkaerő-piaci „beillesztési módszertan” magyar maradt, de annak is, hogy a munkát, amit minden egyes embernél elvégzünk, az Erste Alapítvány és a La Caixa Alapítvány finanszírozni tudja.
Újra Good Impact
A Brody Studióban (1064 Budapest, Vörösmarty u. 38.) ismét különleges civil szolgáltatásokat kínálnak megvételre január 25-én. A vállalatok számára rendezett Good Impact egy olyan speciális vásár - magyarázta Kiss Gyöngyvér, ahol a civil szervezetek ízelítőt adnak fenntarthatósági szolgáltatásukból, és e szolgáltatásaik meg is vásárolhatók. Az első ilyen rendezvényen, 2016-ban, a cégek gyakorlatilag minden felkínált szolgáltatást megvettek - igaz, nem mindent egyből a rendezvényen, de végül összesen több mint 2,5 millió forint értékben vásároltak.

Mit takar a többes szám?


A Civil Impact Nonprofit Kft-vel különböző platformokon, de lassan 10 éve foglalkozunk azzal, hogy vállalatokat, vállalkozásokat és civileket hogyan lehet eredményesen összekapcsolni. Éppen azt a kapcsolatrendszert tudjuk jól kamatoztatni, ami ebben a világban érvényesülni tud. Ha úgy tetszik, mi vagyunk az operátorai, szervezői, koordinátorai annak a csoportnak, amely egyrészt áll most öt magyar civil szervezetből, másrészt az Erste Alapítvány és a La Caixa Alapítvány támogatásából. Utóbbi kettő a rendszer működéshez szükséges költségek fedezését vállalja, előbbi pedig azt jelenti, hogy olyan civil szervezetek, melyek évek óta, külön-külön is dolgoznak különböző hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok segítésével, most együtt, hálózatba szerveződve léphetnek előre.

A mélyszegénységgel és pályakezdőkkel foglalkozó Diverzitás Alapítvány, a látássérült és mozgásszervi korlátokkal élőkkel és megváltozott munkaképességűekkel dolgozó Motiváció Alapítvány, a hajléktalanok mellett segédkező Menhely Alapítvány és az autistákkal és értelmi fogyatékosokkal foglakozó Salva Vita Alapítvány korábban önállóan vívták a dzsungelharcukat. Mindenkinél az alapoktól indult minden: mentek az embereik vállalatról vállalatra, próbáltak célcsoportot megszólítani, embereket munkában elhelyezni. Illetve a saját célcsoportjuknak próbáltak egy sor használható szolgáltatást adni; például ahhoz, hogy az illető hogyan írjon és adjon be önéletrajzot, reagáljon le egy megkeresést vagy állásinterjút, avagy miként tudja az elavult szakmáját felfrissíteni. Ez minden segítő szervezetnél külön-külön működött - az Incorpora viszont hálózatba szervezi a civileket, hogy szervezettebben lehessen célra tartani.

Ezt hogy kell érteni?



Úgy, hogy elkezdtünk úgy dolgozni, hogy szinte már mindegy, hogy melyik hátrányos helyzetű csoportból érkezik új ember, mert ki tudjuk szolgálni, ráadásul a vállalatokkal is úgy leülni az első beszélgetésre, hogy például nemcsak a kismamákat tudnánk ajánlani, hanem megváltozott munkaképességűeket vagy más hátrányos helyzetű csoportot is - amelyiket a cég magához közelebbnek érez.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Nem azt garantálják, hogy nem lesz semmi gond az új munkaerővel
2. oldal - Idővel lehet lécet emelni
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk