Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Hétszáz munkahelyet hoz létre a Magyar Posta

Jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. munkahelyteremtő beruházását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), ennek alapján a posta plusz 700 dolgozónak tud munkát biztosítani - közölte az NVT kommunikációs ügynöksége szerdán. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy postakorszerűsítési és felújítási munkálatokról van szó, a 700 új munkahely így az építőiparban jelentkezik.

Az NVT jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. 2009. évi üzleti tervének módosítását, ezzel lehetővé vált a 2,2 milliárd forint értékű beruházás és 200 millió forint értékű előrehozott karbantartás megvalósítása, amelyek 700 új munkahelyet jelentenek, megközelítőleg egy évig. Tomecskó Tamás ismertetése szerint a beruházással nagy forgalmú postákat alakítanak nyitott pultossá a fővárosban és a nagyobb városokban. Több tucat posta újulhat így meg - tette hozzá. Az előrehozott karbantartást illetően pedig azt mondta: elsősorban 2011-2013-ban tervezett korszerűsítéseket végeznek el még az idén, példaként említette a makói és az aszódi posták felújítását.

Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója januárban azt mondta, hogy a 2008-as, várható 195 milliárd forint bevétellel szemben 201 milliárd forint bevételt vár 2009-ben, míg az üzleti nyereség a tavalyi 4,8 milliárd forinthoz hasonló nagyságrendű lehet.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Meglepetés a Top 500-as listán: így teljesítettek a magyar cégek

A közép- és kelet-európai régió 500 legnagyobb vállalata listáját a 2024-es adatok szerint továbbra is a lengyel Orlen olajcég vezeti, a második... Teljes cikk

Tudásalapú munkahelyek születnek – a Mercedes K+F központot nyit Magyarországon

A Mercedes-Benz több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját, amelynek a nyomán... Teljes cikk

Kenyérgyár épül Tatán - 100 új munkahely jön létre

Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi fel a Ceres Sütőipari Zrt. 24 milliárd forintos beruházással a Tatai Ipari Parkban -... Teljes cikk