Ellenzék: a Magyar Posta ne alkalmazza a munka törvénykönyve módosítását
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ellenzéki pártok arra kérik a Magyar Posta vezetőit, hogy a cégnél ne vezessék be a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait - írja az MTI.
A cég budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó elmondta, a Magyar Posta vezetőjét is meg akarják kérdezni arról, bevezetik-e a "rabszolgatörvényt". Közölte, a múlt héten ezt a kérdést több mint 150 állami cég vezetőinek tették fel írásban. Mindenhonnan ugyanazt az egymondatos választ kapták: a társaság nem kíván politikai kampánykérdésekkel foglalkozni - tette hozzá. A képviselő ezt úgy értékelte, hogy a megkérdezett állami cégek nem tettek eleget a törvényi kötelezettségeiknek, mert "nem adtak valódi választ".
A jobbikos Lukács László hangsúlyozta, hogy a Magyar Posta az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója, de a cégnél nagyon nagy a fluktuáció. Ennek egyik oka, hogy már most is alacsonyak a bérek és rosszak a munkakörülmények, a "rabszolgatörvény" alkalmazása után pedig még többen mennének el - mondta. A keleti jellegű törvény helyett inkább nyugati megoldásra, a bérek felzárkóztatására és a munkakörülmények javítására lenne szükség - jelentette ki.
Gréczy Zsolt (DK) úgy fogalmazott: a Magyar Postának inkább versenyképes béreket kellene adnia a dolgozóinak, nem pedig olyan helyzetet előállítania, hogy napi nyolc helyett tíz órát kelljen dolgozniuk - jegyezte meg.
Szél Bernadett (független) azt mondta, el akarják érni, hogy "ciki legyen a rabszolgatörvényt alkalmazni".
Turcsán Szabolcs, az LMP elnökségi tagja úgy fogalmazott: bebizonyosodott, hogy a magyar dolgozókat meg kell védeni a Fidesztől. Az elmúlt hetek tüntetéshulláma megmutatta, hogy van ereje az együttes fellépésnek - fűzte hozzá.
Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) arról beszélt, hogy eddig egyetlen állami cég vagy nagy multinacionális vállalat sem mondta azt, hogy alkalmazni kívánja a "rabszolgatörvényt", ezért kérdéses, hogy ki miatt kellett azt megalkotni. A Magyar Postánál egy kezdő kézbesítő bruttó 149 ezer, míg egy szakképzett társa bruttó 195 ezer forintot kap - emelte ki. Magyarország nem teljesít jól, mert egy olyan ország nem teljesít jól, ahol azért kell túlórát vállalniuk az embereknek, hogy meg tudjanak élni - fejtette ki véleményét.
Miután befejezték a sajtótájékoztatót, a Magyar Posta szóvivője az épület bejárata előtt átvette a képviselőktől a vezérigazgatónak címzett kérdést.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?