Hiába a növekvő rezsiárak, a többség maradna home office-ban
A megkérdezettek több mint fele azt válaszolta, hogy az otthoni munkavégzés lenne számára fontosabb még akkor is, ha jelentősen nőne a rezsiköltsége.
A munkavállalók több mint 80 százalékának elvárás a munkáltató felé, hogy biztosítsa az otthoni munkavégzés lehetőségét, a legtöbben pedig az eszköz- és a rezsitámogatást tartanák ideálisnak a foglalkoztató részéről a jelenlegi helyzetben, derült ki a MISZ Iskolaszövetkezet négyszáz fő bevonásával készült online kutatásából. A felmérés szerint csak körülbelül minden kilencedik válaszadónak emelkedik jelentősen a rezsije, a kitöltők zöme viszont akkor sem térne vissza az irodába, ha kiugróan emelkednének az energiaköltségei. Az életkor, foglalkozás és beosztatás tekintetében egyaránt széles körben végzett kutatásban elsősorban arra keresték a választ, hogy a koronavírus-járvány kirobbanását követően milyen mértékű az otthoni munkavégzés elterjedtsége.
A válaszadók nagyjából fele nyilatkozott úgy, hogy a munkaidő nagy részében elvárás a munkáltatója felé, hogy biztosítsa az otthoni munkavégzés lehetőségét, egyharmaduk a munkaidő kisebb részében vagy alkalmanként ragaszkodik a home office-hoz, míg a többi megkérdezett számára ez egyáltalán nem elvárás.
Barabás Zoltán, a MISZISZ igazgatósági elnök az eredményeket sorolva elmondta, a résztvevők valamivel több, mint 50 százalékát a munkavégzéshez szükséges eszközök, így laptop, mobiltelefon vagy egyéb bútorok biztosításával támogatja a munkaadója, de 40 százalék semmilyen plusz hozzájárulásra nem számíthat a home office-hoz.
A rezsidrágulás sem küldené vissza az irodákba a dolgozókat
Arra a kérdésre, mit tartanának ideálisnak, amivel a munkaadó támogathatná az otthoni munkavégzést, a kitöltők negyede felelt úgy, hogy eszközökre számítana, és körülbelül ugyanilyen arányban a rezsitámogatást jelölték meg. A szabadszavas válaszoknál valaki azt írta, fontos lenne számára „a munkaeszköz folyamatos karbantartása, a felhőalapú munkavégzés”, míg egy másik résztvevő úgy fogalmazott, „a munka törvénykönyvben meghatározott hozzájárulásnak már örülnék”.
A többség (60 százalék) arra számít, hogy a rezsiköltségei valamivel emelkedni fognak a következő időszakban az otthoni munkavégzés miatt, de jelentős drágulással csak minden nyolcadik kitöltő számol. A 400 megkérdezett közül 243-an számoltak be arról, hogy az otthoni munkavégzés lenne számukra fontosabb még akkor is, ha jelentősen nőne a rezsiköltségük. Jóval kevesebben voltak azok, akik most úgy vélik, ez esetben visszatérnének az irodai környezetbe.
Barabás Zoltán igazgatósági elnök közölte, a kutatás alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az otthoni munkavégzés, még ha szektoronként változó mértékben is, de alapvető elvárás lett, ráadásul a dolgozóknak ezzel kapcsolatban már különböző igényeik is vannak, amit a foglalkoztatónak ki kell elégítenie.
Alkalmazkodnak a cégek is
A felméréssel párhuzamosan készült egy fókuszcsoportos beszélgetés a vállalkozói szférában is cégvezetőkkel, akiket vegyesen érintenek a közelmúltban bejelentett rezsiváltozásuk. Csak minden második megkérdezett számolt be arról, hogy változni fog a cége energiaszámlája a közeljövőben, ugyanakkor jellemzően 2022-ben „csak” a vállalatok összes költségének átlagosan 2-5 százalékát teszi majd ki az energiaköltség.
A legtöbben energiatakarékossági intézkedésekkel, a beruházások elhalasztásával és más költségek csökkentésével alkalmazkodnak a kialakult helyzethez.
A munkavállalók home office lehetőségét a beszélgetésben résztvevő cégek többsége bővíteni szeretné, és ehhez már most is biztosítják nagy százalékban a szükséges eszközöket. Az ugyanakkor szinte sehol nem elvárás, hogy a dolgozó vállalja az otthoni munkavégzést.
fotó: unsplash
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk
Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk
- Lehet távmunkázni, csak előléptetés nem jár érte 2 hónapja
- Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele új munkát keresne, ha többet kéne bejárnia az irodába 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja
- Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett 2 hónapja
- Ezekért a fejlesztésekért térnének vissza az irodába a hibrid munkarendben dolgozó munkavállalók 2 hónapja
- A férj egy vagyont keresett azzal, hogy lehallgatta felesége munkahelyi hívásait 3 hónapja
- Home office: működik a hibrid munkavégzés? 3 hónapja
- Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege 3 hónapja