Így dolgozhat az Egyesült Királyságban
Ha valaki az "eredeti" Nagy-Britanniában akar dolgozni, akkor azt már csak vidéken teheti meg, a nagyvárosokban a külföldi munkások szinte egész városrészeket elfoglalnak. A kereslet és a kínálat szerencsésen találkozik: a ködös Albion kínálja a legtöbb állást a kelet-európaiaknak, és egyben ez a magyarok legkedveltebb célországa is. Kisokos a munkavállaláshoz.
Az Egyesült Királyság csaknem 550 ezer álláshelyet hirdet az EURES honlapján. A szakmunkásoktól a diplomásokig a legkülönfélébb munkakörökbe keresnek jelentkezőket. Többek között mérnököket, orvosokat és egészségügyi dolgozókat, építő- és vendéglátó-ipari szakmunkásokat, illetve fémipari, mezőgazdasági munkásokat várnak.
Egy tavalyi - nem hivatalos - adat szerint az EU-csatlakozásunk óta több mint húszezer magyar dolgozott a szigetországban. Persze ebben azok a munkások is benne vannak, akik azóta már visszatértek. A feketemunkások számáról pedig semmit nem lehet tudni, de akár húszezren is lehetnek nyilatkozta korábban a FigyelőNetnek Kovács Géza, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal nemzetközi és migrációs főosztályának vezetője.
A magyar állampolgárok nemcsak magánvállalatoknál, hanem az állami szektorban is elhelyezkedhetnek - közölte az EURES. Ám kínálnak olyan állásajánlatokat is az európai munkaerő-közvetítő portálon, amelyeket kizárólag brit állampolgárok tölthetnek be. Ezek mellett nem szerepel az uniós zászlócska a listában.
Az országban több mint ezer Job Centre - a munkaügyi központ brit megfelelője - áll az álláskeresők rendelkezésére. Ezen keresztül azonban csak referenciával, korábbi brit munkahelyről származó igazolással lehet könnyen munkát találni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja