Megjelent: 8 éve

Így változik a gyed 2016-ban

A gyermekgondozási díj megállapításában bekövetkezett változások 2016-ban.

images

A gyermekgondozási díjra való jogosultság feltétele, hogy az ellátásra való jogosult a gyermeket a saját háztartásában nevelje. Pontosításra került mit is értünk ezen a fogalmi meghatározáson: a szülő akkor neveli a gyermeket a saját háztartásában, ha a gyermek a szülővel közös háztartásban életvitelszerűen együtt él és a gyermeket a szülő neveli, illetve gondozza.

A gyermekgondozási díj a gyermek 2 éves koráig jár a jogosultnak. Ez a jogszabály a 2015. december 31. napját követően jogosultak esetén alkalmazható.

Kedvezően változott a gyermekgondozási díj naptári napi alapjának megállapítása is.

Gyermekgondozási díjra való jogosultság esetén a naptári napi alap meghatározásánál, ha a gyermek, aki után gyermekgondozási díj kerül megállapításra, az előző gyermek jogán folyósított gyermekgondozási díj vagy gyermekgondozást segítő ellátás igénybevétele alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül születik, a megállapított gyermekgondozási díj naptári napi alapja nem lehet kevesebb mint az utolsóként (előző) született gyermek jogán megállapított csecsemőgondozási díj naptári napi alapja.

Ez a kedvezmény csak akkor alkalmazható, ha mindkét gyermek után ugyanazon foglalkoztatónál elért jövedelem alapján került megállapításra a gyermekgondozási díj és a csecsemőgondozási díj.

munkajog.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így változnak a rehabilitációs és rokkantsági ellátás melletti munkavégzés szabályai

A megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.) a Parlament elé terjesztett T/9635.... Teljes cikk

Hogyan változik a rehabilitációs és rokkantsági ellátások összege?

2016. május 1-jétől fontos változások várhatók a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival és az ellátások melletti munkavégzésre... Teljes cikk

Változtak a rokkantsági járadék szabályai

A rokkantsági járadék olyan fiataloknak ad rendszeres pénzbeli ellátásként segítséget, akik igen fiatalon, esetleg születésüktől kezdve kerültek... Teljes cikk