kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Magyar felsőoktatás kontra bolognai rendszer

"Hogyan akarjuk megvalósítani a felsőoktatásban az egyes intézmények közötti átjárhatóságot, ha még hazánkon belül, sőt még a Budapesti Corvinus Egyetem kampuszai között sem tudjuk maradéktalanul megoldani a szakok közötti váltást" - vázolta megnyitó beszédében a megreformált rendszer nehézségeit Mészáros Tamás, az általa említett intézmény rektora január 28-án, a Magyar Felsőoktatás 2008 nevet viselő műhelykonferencián.

A Corvinuson rendezett eseményen Mészáros Tamás bejelentette: a BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja a tervek szerint ezzel a konferenciával kívánja elindítani műhelykonferencia-sorozatát, melyet minden év januárjában rendeznének meg a jövőben, illetve még idén készülnek a felsőoktatásban tapasztalható innovációval kapcsolatban egy szakmai találkozóra.

A rektor megnyitó beszédében egyben vázolta a felsőoktatásban tapasztalt problémaköröket, az intézmények és hallgatók létszámával, a bolognai folyamattal, a PPP-konstrukciókkal pedig a programban szereplő előadások részletesebben foglalkoztak.
Mészáros Tamás a 2009-es évvel szemben nem derűlátó: a tavalyi év állami támogatásának csökkentése ugyanis nem segíti a felsőoktatás problémáinak megoldását - mondta.

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) jelentésének rövid értékelésére vállalkozott a konferencián Temesi József, a BCE oktatója. Elmondta: "az abban megfogalmazott kimeneteli követelmények nem nyújtanak megfelelő fogódzót az akkreditációhoz, a jelenlegi rendszer pedig a szakok számának emelkedése helyett szakirány-burjánzást idéz elő." Csupán egy-két új szak akkreditációja iránt mutat hajlandóságot az MRK, a jelentés elodázza a problémákat - vázolta tovább a hiányosságokat az oktató.

Hozzátette: miközben az alapszakok nem gyakorlatorientáltak, a mesterképzések körül "káosz", információhiány alakult ki a társadalomban és a munkaerőpiacon, illetve szükség volna egy általános stratégia kidolgozására is. Bókay Antal, a Pécsi Tudományegyetem oktatója szintén egy egyetemi koncepció kidolgozását szorgalmazta előadásában, a bolognai folyamat ugyanis az európai felsőoktatási rendszer radikális átalakítását jelenti.

A felvételi eljárásról, annak hiányairól beszélt referátumában Jobbágy Ákos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem munkatársa. "A felvételi csak rangsorol, alkalmasságot azonban nem mér, a tudás megszerzését pedig tovább nehezíti, hogy az előadások száma az intézményekben a gyakorlati órák rovására nő" - mondta el Jobbágy Ákos.

A konferencián több hozzászólótól elhangzott: a problémákat nem a bolognai rendszer, hanem a magyar rendszer európai irányvonalaktól eltérő megoldásai okozzák.

edupress.hu
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk