Matolcsy: Az egykulcsos adórendszer nagyon sikeres lesz
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint az egykulcsos adórendszer nagyon sikeres lesz, és azzal minden munkavállaló jól jár majd.
"Van okunk arra hogy bízzunk az egykulcsos szja sikerében" - mondta és példaként említette, hogy minden ország jól járt, amely a bevezetése mellett döntött. Hozzátette: a következő években Közép-Európa lehet az Európai Unió új motorja.
Úgy vélte: lesz olyan erős eurózóna, amelyhez akkor érdemes lesz csatlakozni. Hangsúlyozta, bővíteni csak olyan gazdasággal rendelkező országokkal érdemes, amelyek elég erős támaszaivá válnak az eurózónának.
A miniszter szerint Görögországot nem lett volna szabad felvenni az eurózónába, a mostani helyzet kezelésére ugyanis már nehéz jó receptet találni. "Hibás politikai döntés született Görögország felvételekor" - mondta. Hozzátette: a görögök folyamatosan csaltak, és ettől meg kellett volna óvni Európát, ahogy attól is, ahogy - szavai szerint - a magyar kormányok csaltak 2002-2010 között.
Emlékeztetett arra, hogy már az uniós magyar elnökség legelején, amikor a "görög salátát" felszolgálták Magyarország jelezte, hogy a második Orbán-kormány megalakulása óta nem a megszokott, hanem egy új gazdaságpolitikával kezeli a görögökéhez hasonló helyzetet. Magyarország ráadásul kétszeresen is a túlzott deficiteljárás alatt állt és nem volt az eurózóna tagja, ennyivel hátrébb is állt mint Görögország.
Hangsúlyozta, hogy a válságból kijönni több úton lehet, de nem bemenni csak egy lehetőség van. A magyar gazdaságpolitika szerint a kifelé vezető utat a munka, az ipar, az innováció és a növekvő bevételek jelentik, nem a megszorítás. Elkerülni a válságot azonban véleménye szerint csak fiskális fegyelemmel az államadósság csökkentése mellett lehet. Úgy vélte: a magyar tapasztalatokat egy sor más válságban lévő ország használhatja, amelynek az IMF vagy az ecofin más utat ajánl.
Az IMF-ről azt mondta: a Nemzetközi Valutaalappal Magyarországnak elvi stratégiai szövetsége van. "Tagok vagyunk, részvényesek, de nincs szükségünk az IMF-segítségre, nem kuncsorgunk pénzért". Az is meggyőződése volt a miniszternek, hogy a hitelminősítőknek előbb-utóbb "leesik a tantusz", észreveszik, hogy ez egy másik ország, mérhető eredményekkel és ezt át is vezetik értékeléseiken.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás... Teljes cikk
A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos... Teljes cikk
A kormány kiemelten kezeli a turizmus egyik legfontosabb húzóágazatának számító vendéglátó szektor helyzetét, ezért egy 5+1 elemből álló,... Teljes cikk
- HR Tehetségek 2025: Bacsó György 3 hónapja
- Ez a a legvonzóbb város a milliomosok számára 3 hónapja
- Minimálbér 2026: fékeznek a munkaadók - veszélyben a kétszámjegyű emelés 4 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 5 hónapja
- A vagyonadó tönkretenné a gazdaságot? 5 hónapja
- Egykulcsos adózás: egyszerű, de a gazdagoknak kedvez? 5 hónapja
- 13 éves magyar tehetség tarolt a nemzetközi térképversenyen 5 hónapja
- Vagyonadó a milliárdosoknak: így változtatná meg a TISZA Párt az adórendszert 6 hónapja
- Megvannak az AI első magyar áldozatai? 200 dolgozót küld el a Gattyán-cég 7 hónapja
- 13 órás munkanap a láthatáron - őrültség vagy gazdasági kényszer? 8 hónapja
- Lassult az éves infláció májusban az OECD-ben 8 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig