kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

MÁV-Volán frigy: a vasút lenne felül

Holdingba szervezné a kormány a MÁV-ot és a Volánt, ami a miniszterelnök szerint azonnali megtakarításokat eredményezhet. A vasút jelentős állami forrásokhoz jutna és előnyt élvezne az új frigyben. A holding jövő év végére jönne létre, és elméletileg az utasok is jól járhatnak vele.

images

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár kedden több fórumon is beszélt a MÁV és a Volán holdingba szervezési tervéről, így lassan kirajzolódott pár részlet, például hogy lesz szakmai, társadalmi egyeztetés, s a holding várhatóan jövő év végére jönne létre.

A vasút a korábbinál hangsúlyosabb szerepet kaphat, szolgáltatása színvonalát javítani, fejleszteni kívánja az állam.

Ehhez jelentős forrásokat is rendel: 2015-ig 650 milliárd forintot vasútipálya-fejlesztésre. 2011 végéig 95 kilométer felújított vasúti pálya átadása várható. Még az idén további 22 milliárd forintot kap a vasúttársaság pályafelújításra, és állami garancia mellett 10 milliárd forint értékben kötvényt kibocsáthat ki.

Decemberben, az új vasúti menetrend életbelépésekor újabb szárnyvonalakon indul újra a vasúti közlekedés - ismertette a terveket Völner Pál a keddi Magyar Vasút 2010 című konferencián. Berényi János, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülés vezérigazgatója ezt úgy értékelte, hogy a vasutat a politika már nem tekinti bűnbaknak, mint korábban.

Azt is elmondta Völner Pál, hogy a holdingon belül a vasút élvezne előnyt. Hogy ez pontosan mit jelent majd a Volánnak, arról még nem sokat tudni, de azt például igen, hogy a busztársaságok "ráhordó" járatokkal biztosíthatnák, hogy a vasút kihasználtsága meglegyen.


Mit mond a MÁV és a Volán?



Ha egy helyre tartoznak azok, akik ugyanazt a szolgáltatást végzik a helyközi közlekedésben, az mindenképpen helyes - mondta el személyes véleményét a FigyelőNetnek a Volán Egyesülés (VE) gazdasági társaság elnöke Saslics Elemér. Ennél többre azért nem vállalkozott, mert a VE vagyonkezeléssel sosem foglalkozott, az a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) állami holding feladata, így ők az illetékesek. Szeptember közepén az MNV megszüntette a Volán-igazgatóságokat és egy közös vezérigazgatóságot hozott létre. Érdeklődtünk, vajon ez már a holdingosítás előszele volt-e, de még nem kaptunk válaszokat.

Augusztusban a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) még nem ellenezte a Volán-cégek holdinggá alakítását. A szakszervezet elnökét most nem sikerült elérnünk.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezet elnöke, Gaskó István nemigen látja értelmét a holdingba szervezésnek. Mint utalt rá, nem tudja mire vélni, hogy miután szétbontották az állami mamutcégeket, most miért építenék újra fel azokat. Mivel a részletek nem ismertek, nem tudja, mivel jár majd a holdingosítás, és hogy emiatt lesznek-e majd leépítések.

A MÁV vezérigazgatóságon a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) irányították a FigyelőNetet azzal, hogy csak ott kommunikálnak a holdingról. Az NFM-től még várjuk a válaszokat.


Aki nem bízik a holdingban



Az idén alakult, a közösségi közlekedés jobbá tételét célul kitűző Alternatív BKV-MÁV-Volán Egyesület (AlterBMV) a közlekedési cégek összeolvasztásával egyetértene, de a holding létrehozásával nem. Szerintük ezzel csak egy harmadik céget helyeznének a meglévő kettő fölé, egyéb változás nemigen lenne.

Elnökük, Mezei Gyula szerint a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) sem hozott áttörést az agglomeráció közlekedésében, ezért sem bíznak egy újabb holdingban. Pedig a feladatra a BKSZ is alkalmas lehetne, valószínűsítették, különösen mert a felesleges párhuzamosságok 90 százaléka a budapesti elővárosi közlekedésben lelhető fel. Kérik a kormányt, hogy valós megoldásokat keressen, és ne újabb pénzeltűnésre alkalmas pluszcégeket hozzon létre.


Mi a holding?



A holding jogilag önálló (társaságok) összekapcsolódása oly módon, hogy a vállalatokat érintő alapvető döntéseket egyetlen társaság hozza meg.


Lehetséges utak



A BKSZ által bevezetett Budapest-bérletet emellett jónak tartja az AlterBMV, s egy hasonló zónás rendszer országos bevezetését is támogatnák, mert az szerintük elejét venné az igazságtalanságoknak, és a közösségi közlekedés népszerűségén is javítana.

A tarifaközösség bevezetéséhez azonban szerintük nem holdingra lenne szükség, hanem arra, hogy digitalizálják a viteldíjrendszert. Így regisztrálhatnák azt is, hogy a zónás bérletet adott hónapban milyen arányban használta az utas a különböző útvonalakon. Ennek alapján pedig hónap végén a bérlet árát igazságosan lehetne elosztani a szolgáltatók között - vázolták az új modellt.

Támogatnák a Völner Pál által említett "ráhordó" Volán járattervét is, amely biztosítaná, hogy az utasok kényelmesen, busszal jussanak ki a vasútállomásokra, s egyben növelné a vonatok kihasználtságát. Mezei Gyula azonban megjegyezte, a helyi buszjáratokat jelenleg nem az állam, hanem az önkormányzatok rendelik meg.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek