kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Alkalmi munka: bajban a vendéglátósok

Elsősorban a vendéglátásban okoz problémát az alkalmi munkavállalói (am) könyv eltűnése. Az idénymunka rosszul definiált, határozott idejű szerződéssel pedig akkor is kell bért fizetni, ha nincs forgalom. Éppen ezért a szakmai szervezet szeretné elérni, hogy az új jogszabály megszűnjön – írja a Napi Gazdaság.

Várnai Zsuzsanna, a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet ügyvezető elnöke szerint az új jogszabály alaposan elbánt a vendéglátóiparral. Az idénymunka intézményrendszerét sem alkalmazhatják, ugyanis a jogszabály a kereskedelmi törvényre utalva jegyzi meg, hogy az idegenforgalomban használható az idénymunka, de a kereskedelmi törvény idegenforgalmi része egyáltalán nem tér ki magára a hagyományos vendéglátásra. Ötnapos alkalmi munka lehetséges, de ezzel nincs megoldva a teljes szezonban felmerülő élőmunka-igény problémája.


A határozott idejű munkaszerződésekkel pedig az a baj, hogy képtelen igazodni a nyári turisztikai forgalomhoz. Ha van egy-két hét borongós idő, a vendéglátósnak egy forint bevétele sincs, a munkaszerződés szerint viszont fizetni kell. Várnai elmondta: jelezték a problémát a törvénytervezet alkotásakor, ám egyelőre azt senki sem vette figyelembe. A jövőben szeretnék elérni, hogy a jogszabály megszűnjön vagy külön térjen ki a vendéglátásra is.


2010. április 30.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk