kapubanner for mobile

Egyre többet dolgoznak az alkalmi- és idénymunkások

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) számításai szerint sokkal többet dolgoztak idén az alkalmi munkaerőként felvettek, mint a korábbi években. Fél év alatt majdnem tizenkétmillió napot töltöttek munkával - írja a Magyar Nemzet.

Az államhoz idén kilencmilliárd forint adó folyt be az alkalmi és idénymunkások után. 2016 első hat hónapjában még kilencmillió alatt volt a bejelentett napok száma, a tavalyi azonos időszakban rögzített adat pedig már alig maradt el a 11 milliótól, ez akkor hatmilliárd forintot jelentette - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A NAV kimutatása szerint januárban 200 ezer, júniusban 330 ezer ember vállalt alkalmi- vagy idénymunkát. Általában a kereskedelemben vesznek fel rövid időre embert, de gyakori megoldás ez a vendéglátásban, a mezőgazdaságban és a halászatban is. Egyre több cég foglalkoztat idénymunkásokat.

"A mezőgazdaságban és a turizmusban tevékenykedő időszaki alkalmazottak után naponta ötszáz, az egyéb alkalmi tevékenységet végzőknél ezer, a filmes statiszták esetében pedig napi háromezer forint adót kell befizetni" - mondta a lapnak Kis Péter András a NAV szóvivője.

Fotó Pixabay
Magyar Nemzet
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek