Németország: négymillió új munkahely?
A német szociáldemokraták 2020-ig megteremtenék a teljes foglalkoztatást. Frank-Walter Steinmeier négymillió munkahelyet ígért gazdaságpolitikai terveiben, áll a Világgazdaságban.
A mostani külügyminiszter és alkancellár Steinmeier úgy véli, hogy az energia és a természeti erőforrások felhasználásában látványos hatékonyságjavulást eredményező programokat kellene végrehajtani. Ezek önmagukban mintegy kétmillió új munkahelyet teremtenének. További egymillió embert az egészségügyi és a népjóléti rendszer kiterjesztésével lehetne álláshoz juttatni. Újabb félmillió fő foglalkoztatását a "kreatív gazdaság" (film-média-szórakoztatás) működési feltételeinek a javításával lehetne szavatolni. A kereskedelemben és a szolgáltatásokban újabb 500 ezer embert lehetne munkába állítani, adja hírül a Világgazdaság.
Németországban jelenleg 3,4 millió állástalant tartanak nyilván, ez a munkaképes korú lakosság 8,2 százaléka. Az arány egy évvel ezelőtt még 7,7 volt.
Reuters/Világgazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 2 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 2 hónapja