Nyári szabadság: így lehet kivenni
Júniusban legkésőbb a diákok nyári szünetének beköszöntével elindul a nyári szabadságolási időszak. Vannak cégek, ahol kötelező egyben kivenni legalább két hetet a feltöltődés miatt, máshol már áprilisban megindult a tervezés, hogy a dolgozók nyaralása ne érintse a cég működését. A Pályacsúcs Magazin négy vállalat képviselőjét kérdezte, náluk milyen módon történik a szabadságok kiadása.
Banknál: két hét alatt ellenőrizhetnek is
Egy hazai banknál dolgozó forrásunk megemlítette, munkahelyén kötelező nyáron két hetet egyben kivenni, ám ez nem a munkaadói nagyvonalúság eredménye. Csalás vagy egyéb visszaélés gyanúja esetén legalább ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a sárosnak tűnő dolgozó távollétében alapos vizsgálatot folytassanak le és betekintést nyerjenek a banki munkájáiba.
Kiadós pihenésre persze mindenkinek szüksége van - hiszen az egész évi komoly munka után valamikor el kell érkeznie a kikapcsolódás időszakának is. Nem mindegy azonban, ki tartja majd a frontot. Hiszen a cégek ez idő alatt sem állhatnak le, a termelékenységen, a kreativitáson sem eshet csorba a többiek távolléte alatt. Többen mindezt kivédendő, már jó előre felkészülnek a szabadságolás időszakára. "Nálunk általában tavasszal, március tájékán veszi kezdetét a nyári szabadságok tervezése. A dolgozók ilyenkor iratkoznak fel tervezett időpontjaikkal egy direkt erre a célra rendszeresített táblázatba - ez azért jó, mert áttekinthetővé válik a cég nyári menetrendje. Április végére ez az előzetes terv nagyjából körvonalazódik is - de később, menet közben még van lehetőség a módosítására. Ezt havi egy alkalommal, értekezlet keretében jelezhetik a dolgozók"- avat be a céges szabadságtervezés előkészületeibe Belső Barnabás, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű rendszerek Hungária Kft HR-vezetője. Erre a precíz tervezésre egyébként csak a nagyobb lélegzetvételű, hosszabb időtartamú szabadságolásoknál van szükség. Pár napos szabadság esetén elég néhány nappal a tervezett szabadnapok előtt jelezni a szándékot. "Ilyenkor nem ragaszkodunk szigorúan a Munka Törvénykönyvének azon előírásához, mely szerint a dolgozónak két héttel előre jeleznie kell, ha szabadnapot szeretne kivenni."
Diákmunkásokkal pótolnak
A HR-vezető azt is hozzátette: a nyári időszakban nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szabadságuk miatt távol lévő dolgozók pótlására. De hatékonyan megoldják: a kritikus időszakot már hosszú évek óta diákmunkásokkal hidalják át. "A többnyire műszaki területen tanuló fiatalok munkájának nagy hasznát vesszük: rendszerint a sorjázásban, technikusi feladatokban, logisztikai munkákban és az adminisztrációban működnek közre itt a cégnél." A rendszer bevált. "A legjobbak évek óta visszajárnak - van, aki diákmunkásból lett később munkatársunk." Belső hozzátette: tapasztalatai szerint munkaerő-felvételnél a klasszikus toborzásnál és kiválasztásnál sokszor hatékonyabb a korábbi diákmunkás-állomány tagjai közül szemezgetni. "Már ismerjük a képességeiket, bizonyítottak a napi munka során" - tette hozzá.
Persze nem kell mindenhol hónapokkal előre jelezni a dolgozóknak, mikor mennének el szabadságra. Az építőipari segédanyagok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Mapei Kft. HR-vezetője, Molnár Mónika például úgy tájékoztatott: náluk nincsen szigor. A cég egész évben nyitottan fogadja a dolgozók javaslatait a szabadság kivételét illetően. Csupán annyit kötnek ki, hogy mindenkinek tartalékolnia kell a rendelkezésére álló szabadságkeretből néhány napot az év végi időszakra - decemberben, a két ünnep között ugyanis zárva tartanak. A dolgozók egyébként egész évben, folyamatosan használhatják fel a rendelkezésükre álló szabadságkeretet. A munkatársaknak kell egymás közt megegyezniük arról, távollétük idején ki veszi majd át tőlük a stafétabotot. Ha már megállapodtak, mindezt a távollét alatt helyettesítő aláírásával ellátott szabadságkérő lapon kell jelezni a közvetlen felettes felé.
Üzletáganként egy embernek maradnia kell
Hasonlóan, igaz, picit kötetlenebbül alakul a szabadságolás menetrendje a személyzeti tanácsadással foglalkozó Grafton Recruitmentnél. "Nálunk szerencsére nem rendelkeznek a szabadság kétharmadával, mint sok más munkáltatónál. Gyakorlatilag bárki, bármikor vehet ki szabadságot. Ennek mindössze annyi a feltétele, hogy egy-két héttel a tervezett szabadság előtt jelezze szándékát a felettesének és a cégnél divíziónként legalább egy ember maradjon, aki tartja a frontot" - tájékoztatott Hegymegi Orsolya, a cég pénzügy-számvitel divíziójának vezető tanácsadója. Hozzátette: rendszerint a gyártó cégek veszik nagyon komolyan a munkavállaló szabadságának szerves része feletti rendelkezést. Náluk mindig meghatározott időszakokban leáll a termelés, így dolgozóiknak akkor biztosan szabadságon kell lenniük.
Takács Gabriella
monster.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja
- A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül 1 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság? 2 hónapja
- Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat 3 hónapja
- Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla 3 hónapja
- Melyik országban jár a legtöbb szabadság? 3 hónapja
- Mit tudunk tenni, ha nem akarják kifizetni a bent maradt szabadságot? 3 hónapja
- Így hatnak a 2024-es törvényi változások a bérszámfejtésre 4 hónapja
- Hosszú hétvégék 2024 5 hónapja