A nagyvállalatok többsége üzleti szempontok alapján bocsát el
A magyarországi nagyvállalatok 68 százaléka kizárólag üzleti szempontokat vett figyelembe a válság miatt feleslegessé vált munkavállalói elbocsátásakor, míg 32 százalék egyéb, például szociális szempontokat is mérlegelt a csoportos létszámleépítésnél - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből. A munkáltatók képviselője szerint viszont a magyar cégek többsége igyekszik figyelembe venni azt is, hogy a dolgozónak van-e családja, hogy hány embert kell eltartania.
Bank Dénes, a GKI kutatásvezetője az MTI-nek elmondta: a mérlegelt üzleti szempontok között a legfontosabbak az adott pozíció szükségessége, az egyéni teljesítmény és hatékonyság, valamint a munkaviszony megszüntetésének teljes költsége - például az elveszített betaníttatási költség, a végkielégítés mértéke - voltak.
Ezek alapján a cégek jellemzően a határozott idejű, rövid távú munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókat bocsátották el, m
Hozzáfűzte: jellemző volt, hogy a cégek leépítéskor inkább azok közül választottak, akik közel voltak a nyugdíjkorhatárhoz, és a vállalatok többsége ezt a kiválasztási gyakorlatot egyben a szociális szempontok érvényesülésének tekintette, nem számolva azzal, hogy e korcsoport újraelhelyezkedési esélyei az átlagosnál lényegesen rosszabbak.
Azoknál a cégeknél, ahol az elbocsátások során nemcsak az üzleti szempontokat vették figyelembe, ott a vállalatok általában más területeken is törekedtek társadalmilag felelősek lenni. Ezek a cégek leépítéskor a teljesítmény mellett a családi körülményeket, az újraelhelyezkedés esélyeit, az eltartott gyermekek számát, és a család szociális körülményeit is mérlegelték.
A GKI felméréséből kiderül az is, hogy a válaszadó vállalatok közel fele rendelkezett információval arról, hogy elbocsátott dolgozói el tudtak-e helyezkedni, 38 százaléka pedig valamilyen formában segítette is egykori munkavállalóit. A cégek elsősorban a helyi munkaügyi központ, valamint a környékbeli cégek bevonásával próbáltak munkahelyet keresni, de voltak olyanok is, akik fejvadászokkal, munkaerő-közvetítőkkel konzultáltak.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára viszont azt mondja: a magyar cégek többsége tekintettel van a dolgozók szociális, családi helyzetére elbocsátáskor.
MTI/Magyar Rádió
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 3 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja
- Leépítés: 30 ezer alkalmazottat tett utcára 100 technológiai vállalat 4 hónapja
- Nem emelne a béreken a kis- és középvállalkozások háromnegyede 4 hónapja