A tanulás és vezetőképzés dilemmái napjainkban

A válság ellenére rengeteg képzés van ma Magyarországon, közöttük formálisak és nem formálisak is. Nyugat-Európában a formális tanulás aránya 10 százalék körüli, és Baracskai Zoltán magyarországi arányukat is 20 százalék körülinek becsüli. "Huszonöt évvel ezelőtt éppen fordított volt a helyzet, akkor a mérnöktovábbképzőbe vagy a KTI-be ment, aki tanulni akart. Elképzelhetetlen lett volna egy olyan felvetés, hogy menjünk el a Balatonra, és másszunk fára" - vázolja a helyzetet a professzor, aki szerint jó, ha kétféle képzés létezik, legfeljebb azon lehet elgondolkozni, ez az arány megfelelő-e. Korábban az átlagnak volt szórása: a formális tanulás mellett az informális szemet szúrt ugyan, de volt. Ma a szórás kicsi, kevés és "ciki" a formális tanulás. Pedig ez is fontos lenne. Baracskai Zoltán ma szinte egyáltalán nem látja azokat a helyeket, ahol a tudást lehetne gyarapítani, ami baj, mert nem hisz abban, hogy csak gyakorolni kell a dolgokat, úgy véli, terepet kell hagyni az iskoláknak is. Mielőtt például dolgozni kezd valaki, muszáj megismerkednie az alapfogalmakkal, és meg kell szerezni a legfrissebb ismereteket, hiszen minden szakterületen vannak újdonságok. Kell tanár, kell iskola is, de más arányban, mint eddig.

Az iskolák dilemmája

Az iskolák örök problémája, hogy amit ma tanítanak, azt a diákok csak évek múlva fogják használni, amikor már szükségképpen elavult lesz. Ki tanult például közösségi médiát húsz évvel ezelőtt? Ma is sok olyan új szakma van, amit nem tanítottak az iskolában. Új szakma például az innovációs főnök, a CIO (chief innovation officer), aki lényegében a kreativitás ökológiájával foglalkozik - magyarázza Baracskai Zoltán. Mindenki kreatív ugyanis, csak nem ugyanarra. Megfelelő feltételek kellenek, hogy ki tudjon bontakozni, és ehhez a legjobb, ha van egy ember, aki ezért a miliőért felelős. Lehetővé kell tenni például, hogy a "fenegyerek" nyugodtan dolgozhasson, de ne vigye túlzásba. Elképzelhető, hogy az efféle képzésre száz emberből csak ötnek van szüksége, ami nem baj: cégtől is függ, hol mennyire innovatív a feladat.

Favágásra is kell ember

Mérő László tovább árnyalja a képet: "van olyan hadsereg, ahol arra képzik ki a parancsnokokat, hogy támogassák a kreativitást. Még egy közlegény is lehet kreatív. Vannak helyzetek, amikor fel kell találnia magát, és vannak helyzetek, amikor végre kell hajtania, amit mondanak neki. Egy villanyszerelőnek nem kell okvetlenül kreatívnak lenni - bár elképzelhető olyan helyzet, amikor igen -, favágásra is kell ember. Az ötleteket nemcsak kitalálni kell, hanem meg is kell valósítani."

Egy másik lehetséges irány, ha régi szakmákat oktatnak másképpen - ez már a soft technológiák területe. Ami túlságosan bekeményítettek, azt puhítani kell - mondja Baracskai Zoltán. A HR például nem tűri az olyan szintű algoritmizálást, ami ma sok cégnél jellemző. "Ha 28 pont a maximum, hány százalék eltérés engedhető meg egy cv-ben? Ha valaki nem úgy csinálja, mint mi, nem közénk való" - ez a fajta gondolkodásmód Baracskai Zoltán szerint nem visz messzire, érdemes lenne felhagyni vele. Ez nem az üzleti felsőoktatás dolga, nem is a tréningé, hanem egy másfajta formális képzésé. Ráadásul a technológián túl a környezetre is oda kell figyelni, ami nagyon nehéz dolog.

Amerikai vs. magyar tudás

Arra a kérdésre, hogy például az USA-ban legfrissebb tudás vajon alkalmazható-e nálunk is, Mérő László azt válaszolta, hogy igen, hiszen alapvetően ugyanazok a problémáink. Ha egy magyar orvos vagy mérnök elkezd külföldön dolgozni, kiderül, hogy semmivel sem rosszabb, mint az ottaniak. Az egyetemen mindent megtanulnak, amire szükségük van, általában a diploma honosíttatása sem nehéz. A mentalitással és az attitűddel vannak problémák, amit egy történettel érzékeltet: "az egyik szomszédom villanyszerelő, akinek nincs munkája. Be tudtam volna ajánlani valahová, de aztán meggondoltam magam. Elmesélte nekem, ő milyen zseniális villanyszerelő, a mérnök rosszul tervezte meg, de ő jól kötötte be a vezetéket. Ez az, amit egy német soha nem engedne meg magának, ez kulturális kérdés. Nem írhatja felül valaki a főnöke utasításait úgy, hogy nem is látja át az egészet. Az ilyesmiből jön az, hogy húsz év múlva le kell bontani a fél házat, ha a vezetéket keresik. Egy német vagy amerikai talán nem szólt volna, hanem elvégzi a feladatot a tervnek megfelelően, egy izraeli pedig biztosan szólt volna."

Érzi a szexepilt?

A mi kultúránk - és a keletiek sem - nem képesek a kudarc elfogadására - állítja. Nem arról van szó, hogy aki dolgozik, az hibázik, hanem arról, hogy az életnek kihagyhatatlan része a kudarc. Tanulságos az idézet, ami Thomas Watsontól, az IBM egykori vezérigazgatójától származik: "Nemrég megkérdezték, kirúgnék-e egy embert, aki 600 ezer dolláros veszteséget okozott a cégnek. Dehogy rúgnám, éppen most költöttem 600 ezer dollárt az oktatására. Miért hagynám, hogy más cég szerezze meg ezt a tapasztalatot?" Az USA-ban természetes a kudarc, nálunk nem. Pedig a kreativitás erről is szól - támogatni kell a kudarcot is, tudatosítani kell, hogy ez a cselekvéssel jár.

Ez a sztori Németországban talán úgy történhetett volna meg, hogy beiskolázták volna a hibát elkövető partnert, hogy tanulja meg, mit kellett volna másképp csinálni. Ami nem biztos, hogy helyes reakció lett volna, mert ma nem azt kell jól csinálni, amit tegnap rosszul csináltam. Azt kell tanulni, ami holnap kell. Ettől függetlenül többféleképpen lehet sikert elérni: másképp csinálta egy okos amerikai, mondjuk Watson és egy okos német, mondjuk Siemens. Mind a kettő működött.

Akadékoskodás vagy innováció?

"Most olvasom a Start up nation című nagyon érdekes könyvet" - meséli Mérő László. Többek között arra a kérdésre keresi a választ, mi a magyarázata annak, hogy a NASDAQ-on több az izraeli cég, mint az európai és az ázsiai együttvéve. A kulcs: a hozzáállás. "A nálunk tanuló izraeli diákok viselkedéséből is látszik, mennyire más a mentalitásuk, pedig ők nem az első vonal. Mindenre rákérdeznek, mindennel vitatkoznak. Nem csoda: Izrael folyamatos háborúban áll. A vezérkari főnök szava az utolsó, de kellenek alkalmak, amikor lehet kritizálni vagy leváltani. Engem is csak attól kezdve fogadtak el a diákok, miután elhitték, hogy kompetens vagyok. Olyanokat kérdeznek, amilyeneket a magyarok nem szoktak. Van a klasszikus vicc, hogy felteszik a kérdést: - Elnézést, mi a véleménye a húshiányról? Az orosz azt kérdezi: mi az, hogy hús? Az amerikai: mi az, hogy hiány? A kínai: mi az, hogy vélemény? Az izraeli: mi az, hogy elnézést? Az is baj, ha valaki mindent elfogad, de az is, ha mindent megkérdőjelez. Nagyon keskeny a mezsgye az akadékoskodás és az innováció között." - magyarázza.