kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

A tavalyinál kisebb arányban terveznek leépítést a cégek idén

A cégek 9 százaléka tervez leépítést az idén, a múlt évre vonatkozóan ez az arány még 15 százalék volt - derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium közös felméréséből.

images

images

A múlt évben készített felmérés összefoglalóját az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapja közli. Az egy évvel korábban, 2006-ban készített felmérés szerint 2007-re a cégek 60 százaléka számolt azonos létszámmal, 26 százaléka növeléssel, 15 százaléka leépítéssel. A mostani válaszok alapján 2008-ban a cégek 67 százaléka nem tervez létszámváltozást, 24 százaléka kalkulált növeléssel, 9 százaléka leépítéssel.


A külföldi tulajdonú cégeknek jobban megy



Az ágazati feldolgozás szerint az iparban a cégek az átlagnál nagyobb, 29 százalékos arányban terveznek létszámnövelést, a szolgáltatást végző cégeknél ez az arány 22 százalék, a mezőgazdaságban 14 százalék. Figyelembe véve a közszféra várhatóan csökkenő vagy stagnáló foglalkoztatását, nemzetgazdasági szinten a válaszok alapján 3-4 ezres létszámnövelés feltételezhető. A teljesen, vagy többségében külföldi tulajdonú vállalkozások 40,5 százaléka tervez létszámnövelést, a tisztán magyar tulajdonban lévők 21 százaléka.


Az innovatív ágazatok megússzák



A vállalati munkaerő-kereslet alakulását alapvetően határozza meg a tervezett beruházások jellege. Az innovatív, korszerűsítő beruházások esetén többnyire nem változik a foglalkoztatottak létszáma. A kapacitásbővítő beruházást tervező gazdálkodók 38,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a beruházás eredményeként növeli létszámát. A cégek 15 százaléka ugyanakkor azt jelezte, hogy tartós munkaerőhiánnyal küzd. Az egy évvel korábbi adatfelvétel során csak a cégek 9 százaléka jelezte ezt. Átlag feletti ez a hiány a feldolgozóiparban, a szállításban, a távközlésben, az építőiparban. Ezekben az ágazatokban a cégek 18-22 százaléka nyilatkozott így.


Küszködnek a nagyvállalatok



A munkaerőhiány továbbra is a nagyobb vállalatoknak jelent gondot. Ez arra vezethető vissza, hogy ezek a cégek egyszerre nagyobb volumenű munkaerőigénnyel jelentkeznek. A 250 dolgozónál többet foglalkoztató vállalkozások 35 százalékára jellemző, hogy nem, vagy csak nehezen tudják felvenni a keresett munkavállalókat. Főként a teljesen külföldi tulajdonú, illetve a döntően exportra termelő cégekre jellemző ez. Az egy évvel korábbi felméréssel összehasonlítva 20 százalékponttal magasabb azon cégek aránya, amelyeknek nem áll rendelkezésére a szükséges munkaerő.

A versenyszektorban a munkaerőhiányt jelző cégek statisztikai állományi létszámuk 3 százalékában határozták meg a hiányzó munkaerő mértékét. Ez a versenyszektorban összességében 23 ezer körüli tartósan betöltetlen munkahelyet jelent. A tartós munkaerőhiány több mint fele, 53 százaléka szakképzett fizikai dolgozókra, 33 százaléka szakképzetlenekre, 14 százaléka szellemi foglalkozásokra irányul.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk