Megjelent: 13 éve

Államosítanák a cafeteria-rendszert - eltűnhet a hidegétel-utalvány

Reformnak álcázva államosítani készül a cafeteria-rendszert a kormány – lényegében ezt tartalmazza a Népszabadság birtokába jutott tervezet. A három francia, étkezési utalványt forgalmazó cég helyett egyetlen állami cég kezébe kerülhet az élelmiszerutalvány-piac Magyarországon.

images

Jövőre kikerül a béren kívüli juttatások rendszeréből a hidegétel-utalvány, vagy havi öt-nyolcezer forintra csökkentve egyetlen állami cégtől megrendelhető utalvány váltja fel. Mindeközben az éves szinten 150 ezer forintig támogatható meleg étkezésért csak a bankkártyához hasonló SZÉP-kártyával lehet majd fizetni. Nem lesz benne a cafeteriakörben az internetszolgáltatás, lesz viszont lakbértámogatás havonta maximum húszezer forint értékben. Felülvizsgálják az egészségpénztári szolgáltatásokat is a rekreációs kerettel bővített SZÉP-kártya miatt. Bármely javaslat mellett döntsenek is, a következmény az lesz, hogy a három francia, étkezési utalványt forgalmazó cég helyett egyetlen állami cég kezébe kerül ez a piac Magyarországon - írja a Népszabadság.

A tervezetről várhatóan napokon belül tárgyal a kormány, a Népszabadság birtokába jutott anyagon szeptember 30-i határidő olvasható.

"A bankok nyernek a kiszivárogtatott cafeteria-rendszerrel"

Elsősorban a kibocsátó bankok nyerhetnek az új kiszivárogtatott cafeteria-rendszerrel. Az, hogy elektronikus kártyával működne a rendszer, hitetetlen mennyiségű kártya legyártását és kibocsátását jelenti, nem beszélve a kártyaleolvasó gépekről. Ha ezt jövőre akarják bevezetni, aggasztóan rövid a hátralévő idő - reagált a hírre Pataki Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke a Klubrádió reggeli műsorában.

A munkavállalók számára az a fontos, hogy a juttatást kényelmesen, egyszerűen igénybe tudják venni. Kérdés, hogyan tudnak majd étkezni a dolgozók, és megmarad-e a hidegétel utalvány. Az ország jelentős részében ugyanis nincs lehetőség arra, hogy a munkavállaló melegétel-utalványt vegyen igénybe. Sokan (pl. építkezéseken dolgozók) ennek köszönhetően tudtak idáig enni. Ha ezt megszüntetnék, akkor ez nagyon sok embert hátrányosan érintene - hangsúlyozta Pataki Péter.

A munkavállalók azonban sokat bukhatnak

A három piaci szereplő kiebrudalásával az állam akar az utalványos piacon egyeduralkodóvá válni. A verseny helyett így ő maga határozhatja meg az árakat - reagált a Népszabadság cikkére a Napi Gazdaság.

A további fejtegetés szerint e változásoknak két szempontból is különös jelentőségük van. Az utalványpiac három nagy szereplője kiszorul a piacról − mondhatni az állam beleülhet a készbe, hiszen, leegyszerűsítve, a már megkötött szerződéseken csak a dátumot és a kibocsátó nevét kell átírni. A piaci verseny megszűnésével viszont az állam lényegében akkora költséggel bocsátja ki ezeket az utalványokat, amilyennel csak akarja. Ebből még jól is kijöhet marketingszempontból: a cafeteriaelemek adóját a szuperbruttó kivezetésével legalább három százalékponttal, 16 százalékra csökkentheti, vagy akár adómentessé is teheti. Ezzel a munkáltató nyerhet akár 19 százalékot is, vagyis fel sem tűnik majd számára, mennyivel nőttek a költségek - olvasható a Napi Gazdaság következtetéseiben.

Népszabadság/Klubrádió/Napi Gazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek