Egyre nagyobb az érdeklődés a SZÉP-kártya iránt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Széchenyi Pihenőkártya kibocsátásában érdekelt pénzintézetek egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a kártya iránt, mivel január elsejétől már csak az adható kedvezményesen a cafeteria elemek közül - írja a HVG.
Az OTP Bank közleménye szerint a munkáltatók részéről az év utolsó hónapjaiban határozottan érzékelhető volt a SZÉP-kártya iránti érdeklődés növekedése, az új kártyarendelések száma számottevően emelkedett az előző évhez képest - írja a lap.
A K&H közlése szerint nagy számban érdeklődnek náluk a munkáltatók, hogy miként segíthetik dolgozóik SZÉP-kártyához jutását, de sok munkavállaló is felkeresi a fiókokat, hogy kártyát igényeljen.
Az MKB-nál is egyre többen kopogtattak decemberben, ám a pénzintézet a fő rohamot az ünnepi időszak visszafogottsága és az előző évi zárás után január végére, februárra várja.
A K&H tájékoztatása szerint, a mostani időszakot kihasználva, főleg olyan ügyfelek szüntették meg a SZÉP-kártyáikat, akik már nyugdíjba vonultak vagy külföldre költöztek, és már nem kapnak cafeteriajuttatást.
Fotó: Belföldi Pihenés Magazin
HVG

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc