kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Cafeteria: sikeres a Hami utalvány

Bár jövő évtől adóköteles lesz a cafeteria, az étkezési utalványok, utazási csekkek és egyéb alternatív fizetőeszközök forgalmazása továbbra is jó üzletet jelenthet, áll a Magyar Nemzetben.

images

Bár jövő évtől adóköteles lesz a cafeteria, az étkezési utalványok, utazási csekkek és egyéb alternatív fizetőeszközök forgalmazása továbbra is jó üzletet jelenthet a hazánkban 1993 óta jelen lévő három piacvezető francia szolgáltatónak, áll a Magyar Nemzetben.

Ezen társaságok mellett ugyanakkor hazai kezdeményezéssel is találkozni: Perkovátz Tamás Hami névre keresztelt utalványaival már két éve fizethetnek a soproniak. Az érdeklődés egyre nagyobb, a csekkeket kizárólag hazai tulajdonú boltokban és vendéglátóhelyeken lehet beváltani.

Magyar Nemzet
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek