E-továbbképzés könyvelőknek - ezt tervezi az NGM
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is időszerű a könyvelők továbbképzési rendszerének átalakítása, a tárca az elektronikus képzési forma bevezetését támogatja.
Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a múlt héten a szak-ma.hu honlapnak adott interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy közel 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ugyanis ezt nem tudják bizonyítani azokat a tárca törli a nyilvántartásból.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete ugyan egyetért a könyvelői szakmai tisztulásával, de jelezték: szeretnénk elérni, hogy a rendszer ésszerűen szűrjön. Felhívták a figyelmet arra, hogy az oktatáson való részvétel alól felmentést kizárólag az kaphat, aki a továbbképzés elmulasztásakor sem dolgozott könyvelőként. Ezért javasolták, hogy a feltételek között szerepeljen az oktatás pótlási lehetősége is.
Az NGM az MTI megkeresésére közölte: a már előkészített előterjesztésben szereplő e-learning oktatás bármely regisztrált könyvviteli szolgáltatást végző számára választható lenne, mint elektronikus továbbképzési lehetőség. A szakmai továbbképzés új formája minden továbbképzésre kötelezett számára biztosíthatná a továbbképzésekhez való könnyebb, egyszerűbb, költségkímélőbb hozzáférhetőséget, ugyanakkor ugyanezen lehetőségek érvényesítése megoldást kínálna az akkreditált továbbképző intézmények számára is.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 1 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 1 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 4 hete
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Mikor jók a türelmi idős lakáshitelek? 2 hónapja
- Ők kapták a digitális gazdaság női példaképeinek járó elismeréseket 2 hónapja
- Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2 hónapja
- Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat 2 hónapja