kapubanner for mobile

Október elsején 15 milliárdos pályázati keret nyílik vállalati belső továbbképzésekre

Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére a vállalati belső képzési programban - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A gazdaság újraindítása során meghirdették a 70 milliárd forintos vállalati belső képzési programot, október elsejétől az első 15 milliárd forintos keretre lehet pályázni - mondta György László. 

Akár félmillió forintot is kaphat egy munkáltató egy-egy munkavállalója után, ennek két feltétele van. Az egyik, hogy a vállalkozók tovább foglalkoztassák a munkavállalóikat legalább egy évvel. A másik, hogy a minimálbér növekedési üteménél gyorsabb ütemben emeljék dolgozóik bérét. A két feltétel teljesülése esetén nem kell visszafizetni a támogatást. 

A kevesebb mint ötven munkavállalót foglalkoztató vállalkozások 70 százalékos. a közepes méretű vállalkozások 60 százalékos, míg a nagyok 50 százalékos támogatási intenzitás mellett vehetik igénybe a képzési támogatást.

A technológia robbanásszerű változása újabb képességeket követel meg a munkavállalóktól, ezért a cél az, hogy a magyarokat felkészítsék a változásokra és a megnövekedett kompetencia igényekre. A technológia változása, a robotizáció, az automatizáció, az Ipar 4.0, a mesterséges intelligencia terjedése miatt több mint 80 millió munkahely megszűnik a világban 2030-ig, miközben 90 millió új munkahely jön létre. Ezeknek az új munkahelyeknek a betöltésére szeretnék a magyarokat alkalmassá tenni - mondta György László.
 

  • 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-beninfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét

A mesterséges intelligencia nemcsak felgyorsítja a fejlesztést, hanem alapjaiban alakítja át a mérnöki szerepet is. Egy tapasztalt AI-mérnök példája... Teljes cikk

Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk