A technológia fejlődése lehetővé tette azt is, hogy az ember bárhonnan elláthassa a munkáját, s ez a lehetőség sokszor nem szabaddá teszi, hanem még inkább a munkához köti. Vagyis a munka behatol a magánszféránkba, magánéletünkbe is, amely tovább rombolja kapcsolatainkat. Hova vezet az, hogy a munka mindent kiszorít az életünkből? Mikor mondja majd - ha mondja - az ember, hogy elég, élni szeretnék, nem fogyasztani, termelni?

Társadalmunk nem kíméli kapcsolatainkat

Nem kedvez a munkán kívüli életterületeinknek, kapcsolatainknak a versenytársadalom által diktált munkaközpontú élet. A munka általában elsőbbséget élvez, a sikert is többnyire az ezzel nyerhető anyagi javakban mérik. A szociológusok szerint az elidegenedésben, az emberi kapcsolatok kiüresedésében a fogyasztásközpontú versenytársadalom kialakulásának, a technikai civilizációnak nagy szerepe van. Utasi Ágnes szociológus, a Szegedi Tudományegyetem tanára "Feláldozott kapcsolatok" című könyvében azt taglalja, hogy a felgyorsult modern világban az egyént minden korábbinál több bizalomhiányos, felszínes kapcsolat veszi körül, miközben csökken erős kapcsolataik száma. Terjed a szingli, "az állandó párkapcsolat nélküli, munkaerőként piacképes, munkában és szabad időben is aktív, jólétben élő egyedülálló fiatalok életformája".

A szakember megállapította: ehhez a státuszhoz egyfajta életvitel is társulhat, csak a szingli pénztárcájának vastagságától függ, mennyire lesz rabja a fogyasztói társadalom kínálta mintáknak. A piacképes fiatalok többsége azonban nem önként választotta életformáját, mintegy belesodródott abba. A hajszolt életforma mellett ugyanis kevesebb idő jut a kapcsolatokra, mert a társadalmi környezet jobban értékeli a gazdasági sikert és a presztízst, mint a harmonikus emberi kapcsolatokat. Fellazulnak a baráti, rokoni, és partneri kötelékek is. A kutatások bebizonyították, hogy a magasan képzett, relatív jólétben élő fiatalok többsége nem elégedett életével, helyzetével, a fogyasztói jólét és függetlenség ugyanis nem tesz boldoggá, nem kárpótolja a kötelékek hiányát.

A munkamánia összefügg a szingliséggel?

A munkamánia nem a szingliségből adódik - húzza alá a szociológus. Tény ugyanakkor, hogy az aktív egyedülállók csoportján belül sokan válnak munkaközpontúakká, a magánélet helyett a munka világában próbálják megvalósítani önmagukat. Az is tény, hogy különösen a nők egyedülállóként nagyobb eséllyel kerülhetnek vezető pozícióba. Gondoljunk azonban azokra a munkájukba temetkező családos férfiakra és nőkre, akik munkamániájukat, s vele a kapcsolatok elhanyagolását azzal indokolják, hogy munkájukkal a családi fogyasztás létfeltételeit teremtik elő, nekik biztosítani kell "egy bizonyos életszínvonalat". Eközben éppen a szeretteiktől veszik el az időt. Ilyenkor "a szenvedéllyé vált munka öncsaló indoka a "családért végzett" pénzszerző tevékenység lesz" - fogalmaz Utasi. A szakember úgy véli, itt valójában arról van szó, hogy a munkamániás számára "a munka sokkal inkább a sikercélnak és fogyasztási kihívásoknak megfelelni kívánó, ahhoz a pénzt előállító, végül a valós kapcsolataitól önmagát megfosztó, azoktól elszigetelődő, magányossá váló ember pótcselekvése."



Elégedetté tesz-e a munka?

Varga Attila a "Munkaközpontúság és a társas kapcsolatok eltérő szerveződése" című 2007-es tanulmányában kifejti, hogy azoknál, akiknél a munka áll az életük középpontjában, több örömöt nyernek az ottani kapcsolataikból, mint mások. Ugyanakkor családi kapcsolataik átlagban szegényesebbek, nagyobb valószínűséggel nem élnek együtt senkivel, és gyerekük sincs. A kutatók megfigyelték, hogy ebben a kategóriában sok a magányos ember, tehát nem kompenzálhatja teljesen a családi kapcsolatok szűkösségét a munkatevékenység, vagy a munkatársak felé fordulás. Érdekes ugyanakkor, hogy a baráti kapcsolatokra és a szabadidős elfoglaltságra ez nem hat ki negatívan. A szakemberek megállapították: két oka lehet annak, hogy valaki a munka világa felé fordul. Az egyik az, ha az egyéb szférákból nyert örömök, kapcsolatok lehetőségének csökkenésével nő meg a munka jelentősége, tehát az egyén mintegy a munkával kompenzál. A másik pedig a siker iránti vágy, a magas fokú aktivitás. Ezt támasztja alá szerintük az a tény, hogy mind a siker magasra értékelése, mind a munkatársaktól nyert sok öröm, egymástól függetlenül megnöveli annak az esélyét, hogy valaki munkamániássá váljon. Kutatásuk azonban alátámasztotta, hogy az önmegvalósítás és a munka nemcsak azok életében tölt be nagy szerepet, akik hivatásszerű, felsőfokú végzettséget igénylő munkát végeznek, hanem azon szakmunkások számára is, akik szeretik a munkájukat, kiélhetik kreativitás iránti vágyukat.

Nem a fiatalok menekülnek a munkába

A mai fiatalok, huszonévesek értékrendje egészen megváltozott, úgy gondolják, hogy az emberek nem azért élnek, hogy dolgozzanak; éppen ellenkezőleg, azért dolgoznak, hogy a közvetített mintáknak megfelelő életük lehessen - fejtette ki korábban lapunknak Dr. Nemeskéri Zsolt, a Pécsi tudományegyetem tanára. Ezt támasztják alá a szociológiai kutatások is, amelyek kimondják, hogy a köztudatban élő képpel ellentétben nem a fiatalok, hanem a negyvenes éveik végén és az a fölött járók között jellemzőbb a munka világa felé fordulás. A boldogságforrások leszűkülésével felértékelődik ugyanis a munka, sokaknál a boldogság pótszerévé válik.

A folyamat megállíthatatlan

A technika előretörése a foglalkoztatottak számának csökkenését eredményezi, s ez fokozza a munkavállalók közötti versenyt, a munkahelyi rivalizálást - mondja Utasi Ágnes. Vagyis a szűkülő munkalehetőségekkel a munka az emberek egy részének életében a hiány-javakhoz hasonlóan talán még inkább felértékelődik. Ennek egyik oka, hogy változatlanul a munka és a munkahely az egyéneket a makro-társadalomba integráló legfontosabb csatorna - mondja a szociológus. A kutató úgy látja, hogy a munkáért továbbra is éles verseny majd folyik, erre készteti a munkavállalókat az a körülmény, hogy a fogyasztói társadalomban a társadalmi környezet által elvárt, reklámozott javak megszerzéséhez egyre több pénzre van szükség, ezt pedig többnyire sok munkával lehet megszerezni. A munkára fordított többletidő, a több pénzért folytatott verseny pedig csökkenti az emberek kapcsolatokra fordítható idejét és energiáját, s ez végső soron erős kapcsolataik fellazulását, bizalomhiányossá válását eredményezi. Az életünkben központi helyet élvező munkahelyeket ráadásul egyre gyorsabban váltakoztatjuk, a munkatársak is fluktuálnak, így a munkatársi kapcsolatok sem tudnak elmélyülni. - Fellazul az emberek kapcsolathálója, amelyben egyre nagyobb a bizalomhiányos, felszínes, gyenge kapcsolatok aránya és egyre kisebb az erős bizalmi kötödést jelentő - emeli ki Utasi Ágnes.

A belső harmóniáért mindig meg kell küzdeni

- Annyira ápoljuk kapcsolatainkat, mint amennyire magunkat - szögezi le Dr. Szirmay Ágnes munkapszichológus, hozzátéve: ha valaki eleve nem foglalkozik lelke rezdüléseivel, a benne lezajló folyamatokkal, kapcsolataival sem fog. Ha felszínesen kezeljük a problémáinkat, az a kapcsolatainkra is kihat. Mindig lehet elfoglaltságot, kifogásokat gyártani, miért nincs időnk szeretteinkre, barátainkra.

Ugyanakkor a munkahely megszűnésével kártyavárként omlik össze a látszólag jól felépített élet és az illető személyisége, jó példa erre a válság is. Ekkor válik láthatóvá, hogy az ember mindent leépített maga körül, üres váz csupán - Figyelmeztet a munkapszichológus, hozzátéve, a munkába való menekülés mindig valamilyen problémát jelez.

A szakember kiemeli: minden kornak megvolt a maga nehézsége. Régen a nők érvényesülésükért küzdöttek, most a munka és a magánélet közötti harmóniát keresik kétségbeesetten, és próbálnak minden társadalmi elvárásnak megfelelni. A munkapszichológus szerint minden korra érvényes, hogy a belső harmóniáért meg kell dolgozni. Azon is el lehet gondolkozni, hogy miért vált maszkulinná világunk és benne a nők. - Hova tűnt a nők intimitás, közelség, másokról való gondoskodás igénye? Miért nem akarnak gyermeket vállalni? Vajon miért jó egy nőnek, hogy úgy él, mint egy férfi? Itt nyilvánvalóan a nemi identitással van probléma - véli a szakember.

A munka és az elmagányosodás kölcsönhatásban vannak egymással és valóban fenyeget a tömeges elmagányosodás jelensége. - Akinek azonban gazdag lelke van, megálljt fog parancsolni ennek az életfelfogásnak és dacolni fog a társadalmi normával a boldogságáért. Az élet folyamatosan szembesíti az embert döntéseivel, a kérdés az, észrevesszük-e ezeket a jelzéseket - véli a Szirmay, aki szerint azzal is érdemes tisztában lenni, hogy ezek e jelzések gyakran nagy stresszhatásba bújtatva jönnek, vagyis a feleszmélésnek kemény ára van. Mindig változtathatunk tehát az életünkön, nem muszáj megalkudnunk, a sorsunkat mi alakítjuk.