Így működjünk jobban online

Az elmúlt évezredekben evolúciós fejlődés során az ember a személyes kapcsolattartásra optimalizálódott. Ahhoz, hogy két ember között valódi kapcsolat, együttműködés jöjjön létre alapvető fontosságú, hogy egymásra hangolódjunk és valamilyen szinten elfogadhatónak tartsuk a másikat. Ez a szimpátia azon alapul, hogy tudatosan és nem tudatos szinten is gyűjtjük, értékeljük az információt a másikról. Tudatosan észrevételezzük a partner megjelenését, viselkedési jellegzetességeit, verbális és nonverbális megnyilvánulásait. A tudatalattink gőzerővel dolgozza fel a bejövő impulzusokat, a nonverbális jelzésektől (pl. mozgás, testtartás, mimika) egészen a biológiai szintű információkig (pl. illatok, feromonok, egészségi állapot stb.). Ezek összességéből hozzuk meg a döntést: elfogadjuk a másikat és akarunk együttműködni vele; vagy inkább elutasítjuk és kerüljük, ha lehet, hogy bármi közünk legyen hozzá. Ezek a döntések folyamatosan születnek és irányítják a kapcsolatainkat.

Mi történik, ha nincs elég információnk?

Az emberi viselkedés a túlélés érdekében alapvetően a veszélyek elkerülésére van programozva. Ebből a szempontból az elszalasztott lehetőség kockázata kisebb, mint egy potenciális rossz döntésé. Ezért alapértelmezésben a többség fejében először a lehetséges negatív forgatókönyvek futnak le. Azaz, ha információ hiány van, akkor kevésbé kockázatos - azaz biztonságosabb - a rosszabb eshetőséget feltételezni.

Online megbeszélés

Amikor Zoomon, vagy bármelyik hasonló online felületen „meetingezünk”, az élő találkozáshoz képest lényegesen kevesebb információ áll a rendelkezésünkre. Általában a partner felsőtestét látjuk csak, a hangját valamennyire megváltoztatja az elektronikus tömörítés, eltűnnek a finomabb rezdülések. Optimális esetben be van kapcsolva a kamerája, de még nagyobb méretű monitoron is kisebb lesz a kép mérete az életnagyságnál, a részletek gyakorta elvesznek. Nincs lehetőség érintésre (kézfogás), nem, vagy csak nagyon nehezen érzékelhetőek az élettani jellemzők (pl. légzés, elpirulás) és nincsenek máskor magától értetődően meglévő információk (pl. illatok, teljes testmozgás/tartás). Mi következik ebből? A fentieknek megfelelően (többnyire nem tudatosan) lényegesen negatívabban ítéljük meg a másikat. Ezzel párhuzamosan, a fizikai közelség hiánya, egyeseknél megváltozott (többnyire kíméletlenebb, agresszívabb) viselkedéshez vezethet.

Mit tehetünk, hogy jobb/eredményesebb legyen az online kapcsolattartásunk?

Elöljáróban fontos megjegyezni, hogy a képernyőn látott/hallott dolgokkal kapcsolatban a többségnek magas elvárásai vannak, hiszen hozzászoktunk, hogy a TV adások, a Youtuberek drága, professzionális felszerelésükkel HD képet és kristálytiszta hangzást adnak. Ez megint nem feltétlenül tudatosul, de ha valaki egy homályos képpel, recsegő hanggal kommunikál velünk, akkor bármit is mond az kevésbé lesz elfogadható, mintha ugyanezt profi technika használatával teszi.

• Ha van rá lehetőség, az első megbeszélést próbáljuk meg személyesen lebonyolítani. (Igen, a távolságtartás és a maszk sokat ront ezen.) Akár egy rövid élő találkozó is jelentősen javíthatja a további együttműködést.
  
• Legyenek jók a technikai feltételek. Az akadozó kép, a zajos környezet mind csökkentik az amúgy is korlátozott információ gyűjtést. Figyeljünk oda, hogy az internetkapcsolatunk stabil és elég szélessávú legyen (Pl. ha homeoffice-ban van az egész család, nem biztos, hogy négy párhuzamos Zoom meeting is tud futni).
  
  
• Ellenőrizzük a hangminőséget! A laptop vagy tablet mikrofonja általában gyenge dobozhangot produkál. A kutatások szerint a hangminőség talán az egyik legfontosabb tényező, amikor döntést próbálunk hozni a partnerről és arról, amit mond. Néhányezer forintért már elfogadható mikrofonokat lehet vásárolni.
  
  
• Szerezzünk be egy nagyfelbontású webkamerát. A képminőség direkt módon hat a nézőre. Úgy helyezzük el a kamerát, hogy szemmagasságban legyen. A beszélgetés során fordítsunk tudatosan figyelmet arra, hogy a kamerába nézzünk és ne a képernyőre. Ez természetesen megint információveszteséget okoz, viszont a szemkontaktus érzete a túloldalon ezt valamennyire kompenzálja. Amikor beszélünk, használjuk a kezünket (gesztusok), de tudatosan alakítsuk úgy a mozgásunkat, hogy a kamerán keresztül is látsszon.
  
  
• Csak azért, mert egyedül ülünk a képernyő előtt (pl. otthon) ne gondoljuk, hogy a megjelenésünk nem hat a másik emberre. Azt javasoljuk, hogy pontosan úgy nézzünk ki, mintha személyes találkozás lenne: vegyünk megfelelő ruházatot, ügyeljünk a borotválkozásra és a sminkre. Vonzó lehetőség egyes programokban a „szépítés” azaz a képünk simábbá alakítása. Ezt, ha lehet, ne használjuk, mert ez is csak csökkenti a rólunk átadott információ mennyiségét.
  
  
• Tudatosan alakítsuk ki a környezetünket. Az, hogy mi van a háttérben, a megbeszélés szempontjából irreleváns, de akkor is hat a partnere. Ha nincs megfelelő hely, vagy nem akarjuk a hálószobánk kinézetét megosztani a főnökünkkel, megoldás lehet egy jól kiválasztott virtuális háttér. Amire figyeljünk: ha a számítógépünk teljesítménye nem elég nagy, akkor nem fogja tudni folyamatosan kompenzálni a hátteret (azaz néha megjelenhet, vagy ugrál) illetve az erőforrások szűkössége akadozást, lefagyást okozhat a videóban. Segíthet, ha valamilyen egyenletes, egyszínű háttér elé ülünk. Kis beruházás, de nagyon megéri, zöld vagy világoskék fotós háttérpapírt beszerezni, ezekkel a virtuális háttér is valódinak tűnhet.
  
  
• Figyeljünk az emberi aspektusra! Az sokan online megbeszéléseken rögtön a tárgyra térnek, és nem foglalkoznak azzal, hogy kik azok, akik ott vannak, és hogy érzik magukat. Hiba. A kutatások szerint, ha a megbeszélés kezdetén, az idő 4-6 százalékát csevegésre, pletykára vagy személyes dolgok megosztására fordítjuk, a légkör, egymás megítélése lényegesen pozitívabb lesz. Ennek egyenes következménye, hogy mérhetően nagyobb a megegyezés valószínűsége, jobb megállapodások születnek, illetve kevesebb a konfliktus.
  
  
• Még egy, unalomig ismételgetett utolsó tipp, ami az online térben még fokozottabban érvényes: mosolyogjunk. A mosoly még akkor is, ha kezdetben mesterséges (nem biztos, hogy ezt a képernyőn keresztül érzékeli a másik) ragadós, hat arra, aki mosolyog és arra is, akire mosolyognak.
  

Gerlei Béla MSc. MBA
Nyelvhasználat és viselkedés szakértője
Karrier Intézet

Nyitókép: Chris Montgomery on Unsplash