kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Közösen fogyott a munkaközösség

Együtt több mint fél tonnát fogytak a második "Közösen - könnyebben" életmódváltó munkahelyi csapatverseny résztvevői. 87 munkahelyről 101 csapat jelentkezett, ám csak 69-nek volt annyi ereje, hogy "végigcsinálja", megváltoztassa az életét. Nem meglepő talán, hogy egy fizioterápiás intézet csapata nyert.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet és az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület a munkavállalók és munkaadók részére közösen hirdetett meg egy féléves versenyt, amelynek a célja az volt, hogy a résztvevők egészsége, közérzete kedvező irányba változzon. A több mint 700 versenyző nem csupán a munkahelyen élhet ezután egészségesebben, hanem akár napi 24 órában.

Az első helyen Fizio Team, a Fejér megyei Szent György Kórház csákvári gyógyintézetének csapata végzett. A második a Loosers lett, amelyet a nyársapáti Erdei Ferenc Általános Iskola dolgozói alkotnak, és dobogós helyezést ért még el az IBM Hungary ISSC Kft. csapata. A legjobbak között volt a Magyar Televízió Zrt., a Népújság Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Is.

A közösen elsajátított életmódváltás a személyes előnyök mellett a munkahelyek számára is nyereséges: a segítségével létrejöhet egy jobban teljesítő csapat, a kevesebb hiányzás bevételnövekedést hozhat, a légkör és belső kommunikáció jobbá válhat és a munkatársi kapcsolatok is erősödhetnek.

22 méterrel keskenyebbek a csípők

A csapatverseny a félév alatti lehető legnagyobb fittségi változás eléréséért zajlott. A nevezők közel egyharmada kiesett, azaz nem jelent meg a végső mérlegelésen. A tavalyi évhez képest megnőtt a férfi résztvevők aránya.

Az életmódváltó program fittségi indexét a szervezők egy matematikai képlet segítségével kapták meg. Ezt az időeredményből, a célba érés pillanatában számolt pulzusszámból és a testtömeg-indexből, valamint az életkorból számítottuk ki. A verseny elején az index még nagyon sok csapatnál az átlag alatt volt, ez a végére megváltozott. Persze nem lett fitneszguru senkiből, de a résztvevők nagy része elérte az átlagot, 74 százalékuknak javult a fittségi indexe.

A versenyzők összesen 588 kg-tól, azaz több mint fél tonna testsúlytól, átlagosan egy kilónál is többet fogytak. A legnagyobb testsúlycsökkenést elérő versenyző a záró mérlegelésen 17,6 kilogrammot adott le, a derékbőségükből összesen 2446 centimétert (csaknem 25 métert!), a csípőbőségből 22 métert veszítettek.

A helyezett csapatok és a különdíjas egyéni versenyzők értékes nyereményben részesültek. A fődíj egy wellness hétvége volt, de a támogatóktól fitneszbérletet, reformételeket, újság-előfizetést, valamint sportfelszerelést is kaptak.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak

Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk

Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa

Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk

Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk