Köztisztviselői bértábla 2021
A közszolgálati tisztviselők illetményalapja 2008 óta változatlan, 38 650 forint. Ezen a 2021-es költségvetésről szóló törvény sem változtatott. A helyi önkormányzatok rendeletben saját terhükre magasabb illetményalapot állapíthatnak meg.
Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 61. § (1) bekezdése rendelkezik a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 132. §-a szerinti illetményalap 2021. évi összegéről, mely 38 650 forint.
A helyi önkormányzat képviselő-testülete rendeletben a 2021. évben - az önkormányzat saját forrásai terhére - a helyi önkormányzat képviselő-testületének polgármesteri hivatalánál, közterület-felügyeleténél, illetve a közös önkormányzati hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselők vonatkozásában - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben foglaltaktól eltérően - az (1) bekezdésben meghatározottnál magasabb összegben állapíthatja meg az illetményalapot. A magasabb illetményalap szerint megállapított havi illetmény nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét. Személyi illetmény esetén e bekezdés szabályai akként alkalmazandók, hogy pótlék ez esetben sem fizethető.
Íme a két besorolási osztály és a hozzá tartozó szorzószámok:
Közszolgálati tisztviselői illetményrendszer
A kormánytisztviselő fizetése az alapilletmény mellett illetménykiegészítésből és illetménypótlékból áll. A részletes szabályozás a 2011. évi CXCIX. törvényben található.
Az alapilletmény teljesítményértékelés alapján 50%-kal növelhető vagy 20 akár 20%-kal is csökkenthető. Erről a hivatali szervezet vezetője minden év február 28-áig dönt.
Az illetménykiegészítés mértéke szervtől függően az alapilletmény 10-50%-a között mozog (középfokú végzettségűeknél 10-15, felsőfokúaknál 30-50%)
A vezetői illetménypótlékról a 137. paragrafus rendelkezik. Osztályvezetőnél 10, főosztályvezető-helyettesnél szervtől függően 15-20, főosztályvezetőnél 25-30%.
A vezető alapilletménye: a) főosztályvezető esetében az illetményalap 8-szorosa, b) főosztályvezető-helyettes esetében az illetményalap 7,5-szerese, c) osztályvezető esetében az illetményalap 7-szerese.
Ha a kormánytisztviselő olyan munkakört tölt be, amelyben idegen nyelv használata szükséges, idegennyelv-tudási pótlékra jogosult. Erről részletesen itt írtunk.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgznak általában az idénymunkások, például a mezőgazdaságban vagy a turizmusban. A minimálbér és a... Teljes cikk
A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások utalása havonta, az adott tárgyhónapra történik. A nyugdíjat a Magyar Államkincstár úgy utalja, hogy az... Teljes cikk
Egyes elkülönülten adózó jövedelmek, mint például az árfolyamnyereségből származó jövedelem vagy az osztalék után a magánszemélyeknek 17,5... Teljes cikk
- Köztisztviselői bértábla 2024 4 hónapja
- Pedagógus bértábla 2024 4 hónapja
- Ennyivel nőhet a pedagógusok bére: szakszervezeti számítások 5 hónapja
- Döntöttek az egészségügyi szakdolgozók bérezéséről 5 hónapja
- Mire kell figyelni 2023-ban? Így változott a munka világa 10 hónapja
- Különböző szakmákban dolgozók fizetésének áttekintése Magyarországon 10 hónapja
- Így alakulnak a közalkalmazottak bérei és juttatásai 2023-ban 12 hónapja
- Az állami alkalmazottak bérezése és juttatásai Magyarországon 1 éve
- Bölcsődei bértábla 2023 1 éve
- Minisztériumi állás 1 éve
- Pedagógus bértábla 2023 1 éve