- Mikor és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott? Mivel foglalkozol, milyen beosztásban vagy?

- 1997 végén jöttem ki az Egyesült Államokba. Informatikai tanácsadó vagyok. Alvállalkozóként dolgozom nagyobb kliensek informatikai projektjein.

- Mi a végzettséged, mi a mesterséged, és ennek mennyiben van köze a jelenlegi munkádhoz? Hogyan alakult eddig a karriered?

- A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán végeztem, a diplomám nyomán mikroelektronikai chiptervezéssel és gyártással kellene foglalkoznom, de az élet úgy hozta, hogy soha nem dolgoztam ezen a területen. Az iskola nem sokat adott ahhoz, amit most csinálok, ott inkább a rendszerszemléletet sajátítottam el, és megtanultam, hogyan kell analizálni problémákat.

Első munkahelyem a GE Lighting volt, ahol bekerültem egy menedzsmentprogramba. A vállalati üzleti rendszerek - mint szakterület - itt került először a látókörömbe. Ezután egy évig egy kisebb informatikai tanácsadó cégnél dolgoztam, ahol tovább mélyítettem a tudásomat, de közben külföldi munkák után kezdtem keresgélni. Az informatika ilyen szempontból lehetőségekkel teli terület, és ez nem változott az évek során. Angliából és az USÁ-ból kaptam jó ajánlatot, és mivel még nem volt semmilyen nemzetközi tapasztalatom, a kalandvágy az óceán túloldalára hajtott.

Egy nemzetközi tanácsadó vállalatnál kezdtem el dolgozni rövid ideig New Yorkban, majd hosszú távú munkalehetőséget kaptam Texasban. Hat évet voltam ennél a cégnél, rengeteg tapasztalatot szereztem, másrészt megkaptam a zöld kártyát, ami nagyon fontos lépést jelentett a továbbiak szempontjából. Ezt követően lettem egyéni vállalkozó.

- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végzel, mennyiben lenne más itthon? Kérdezem ezt szakmai, anyagi értelemben, a megbecsülés, vagy az emberi kapcsolatok szempontjából.

- Egy informatikus fizetése Magyarországon sokszorosa egy tanárénak, és ezek az arányok az USÁ-ban is hasonlóak. Minél inkább szakértője vagy egy területnek, annál jobban fogsz keresni. Az én szerencsém, hogy egy olyan területre kerültem, amelyhez kevesen értenek ennyire, és tapasztalt munkaerőnek számítok. Az informatikus mára mindenhol hiányszakma, és ha jó vagy, akkor rövid időn belül jól fogsz tudni keresni is. Az már más kérdés, hogy hamar elérsz egy plafont, amit nehéz túlszárnyalni. Itt kint azt látom, hogy az orvosoknál ez például fordítva működik, hosszú éveken át tanulnak és gyakorlatot szereznek nagyon kevés fizetés mellett, életük másik felében viszont a gázsijuk határa szinte a csillagos ég. Az IT tehát mindenképpen jó életvitelt garantál, de előfordulhat, hogy hosszabb távon egy másik szakmában még jobban tudnál érvényesülni. Az informatikának ugyanakkor óriási előnye, hogy exportálható, tehát egy Magyarországon megszerzett tudást bárhol könnyű eladni, míg mondjuk egy jogi, tanári, orvosi diplomát nehezebb átkonvertálni.

A szakmai megbecsültség és a munkatársi kapcsolatok szerintem nem országfüggő dolgok. Én egy nagyon jó hangulatú csapattal dolgozom már évek óta, velük nemcsak kollégák vagyunk, hanem barátok is. Ismerve viszont a környezetem kapcsolati hálóját, ez nem általános. A magyarázat erre pedig valószínűleg az, hogy mobilis világot élünk, az emberek jönnek-mennek egyik munkahelyről a másikra.

- Milyen életkörülmények között élsz, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?

- Jóval az amerikai átlagszínvonal felett keresek. Itt átlagban 70 ezer dollár jut egy családra, ami talán Magyarországon soknak tűnik, de ebből családot, lakást, autót fenntartani nem egyszerű feladat. Tizennégy éve jöttem el Magyarországról, szóval releváns összehasonlítási alapom már nincs a hétköznapi viszonyokat illetően. Az biztos, hogy az emberek mindenütt túlhajtottak, gyakran erőn felül igyekeznek helytállni a munkájukban. Texasban a legnagyobb városokban is kizárólag autóval tudsz mozogni, a szülőknek délutánonként a gyerekeket iskola utáni programokra kell vinni, nem egyszerű megszervezni az életet. Az emberek azonban alapvetően pozitívabbak, mint otthon. Még egy fontos dolog, hogy a becsületnek megvan a tisztelete. A trükközés, csalás szégyent jelent a környezet szemében.

- Milyen a kinti munkamorál?

- Magasan képzett emberek között dolgozom, itt csak az tud megmaradni, akiben van hajtóerő, aki bírja a munkát, és tud eredményt letenni az asztalra. Aki laza, és lusta, az nem jut sehová. Amerikában a szabadságok rendszere nem úgy működik, mint Európában. A szabadság egy munkáltatói juttatás, tehát az otthonival ellentétben nem alanyi jogon jár. Minden a felvételi megállapodás alapján dől el, és a munkáltatók szűkmarkúan kezelik a kérdést. Egy kezdő körülbelül öt napot kap évente, egy normál munkahelyen pedig az évi 15 nap az átlagos, ennyivel gazdálkodhat egy ismerősöm például, aki a szövetségi kormánynak dolgozik. Az ünnepnapoknak azonban megadják a módját. Az az általános, hogy 10 ünnepnap évente mindenkinek "jár", 7-8 napot meghatároz a cég, 2-3-at pedig a munkavállaló szabadon választhat ki. Nyilván ez a rugalmasság a globalizációnak köszönhető, így megadják a lehetőséget például az iszlám vallásúaknak, hogy ne a keresztény húsvét időpontjában kelljen ünnepelniük. Vállalkozóként könnyű helyzetben vagyok, én döntök a szabadságaimról.

- Érzel honvágyat? Mi hiányzik Magyarországról?

- Hiányzik az otthon hagyott család, a szüleim, a nővérem és az ő gyerekei, akikkel közel állunk egymáshoz. Igyekszem az ünnepeket otthon tölteni. Egyébként megvan mindenem, az egyetlen, aminek hiányát érzem, az a szabadság. Valamiért ezt az érzést Magyarországgal kötöm össze, valószínűleg az egyetemista éveknek köszönhetően. Egy barátom fogalmazta meg jól a nagy igazságot, ami minden bevándorlóra, köztük rám vagy az '56-os magyarokra is igaz, hogy mindenkiben az elutazása előtti utolsó kép él a saját hazájáról.

- Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?

- A meleg télen, és talán a kényelem, hogy beugrok a kocsiba és mindent pillanatok alatt be tudok szerezni. Hiányozna egy-két olyan étel is, melyeket otthon nem lehet kapni.

- Hogyan telik egy napod - mennyit dolgozol átlagban?

- Átlagban 8-9 órát töltök munkával naponta, de azt rugalmas időbeosztásban. Ez munkahelytől, szakmától, főnöktől is függ, de a kötöttség a mi szakterületünkön nem működik. Átlagban heti egyszer otthonról dolgozom, de a munkaidőm elejére és végére sincs konkrét előírás, csak a ledolgozott órák számát nézik. Amerikában ez a rugalmasság egyre inkább terjed, az embereknek nem feltétlen egy munkahelyük van, hanem bedolgoznak több helyre is.

- Mennyi ideig tervezel kint maradni? Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol most élsz?

- Európában is gond nélkül el tudnám képzelni az életemet. A kisfiam azonban már itt született, számomra ebben a kérdésben ő a meghatározó. Egy gyereket bizonyos kor után sérülés nélkül nem lehet kiszakítani a megszokott közegéből. Azt azonban nem zárom ki, hogy én egy későbbi alkalommal újra hosszabb időt otthon töltsek.