Nem álom a 300 ezer forintos fizetés a közszférában
Az államigazgatási szervezetek dolgozóinak átlagjövedelme havi 200 ezer forint, míg a közigazgatási szervezeteknél munkaviszonyban állók átlagosan 181 ezer forintot keresnek - írta a csütörtöki Népszabadság a Workania állásportál bérinformációs honlapjára hivatkozva.
A fegyveres és rendvédelmi szféra dolgozóit képviselő szakszervezet adatai szerint viszont a végrehajtó állományban dolgozó rendőrök bére nettó 100 ezer forint alatt van, közülük sokan keresnek a minimálbér körüli összeget - olvasható a lapban. Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke a két adat eltérését azzal magyarázta a Népszabadságban, hogy a rendőrségnél nagy számban vannak a tisztek, főtisztek - ők havi 250-350 ezer forint között visznek haza.
A lap kitér arra is, hogy az állami és a magánszféra átlagbéreinek összehasonlítása azt mutatja, hogy a legalacsonyabb átlagfizetés a belföldi magántulajdonú cégekre jellemző 160 600 forinttal, az állami tulajdonú vállalatoknál 174 900, míg a magántulajdonúaknál átlagosan 213 ezer forintot lehet keresni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja
- Béremelést követelnek a területi közigazgatásban dolgozók 2 hónapja
- Mennyit keresnek a trénerek? Mennyibe kerül a tréning? - elemzés a tréneri napidíjakról 2 hónapja