Nem utópisztikus az egymillió új munkahely
Scharle Ágota közgazdász szerint nem utópisztikus az egymillió új munkahely tíz év alatt, de ehhez minden szerkezeti átalakítást meg kell lépni, adja hírül a Népszabadság.
Scharle Ágota közgazdász szerint jelenleg csak szerény hatása van az egykulcsos személyi jövedelemadónak a munkaerőpiacra. Érdemi változást az okozna, ha a járulékok is csökkennének, és az egy kulcs valóban egységes lenne, a fogyasztásra, a bérre és a profitra is kiterjedne. A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet vezető kutatója azt mondta, nem az teremt új munkahelyeket, hogy új piacok keletkeznek, hanem az, ha az állam lebontja azokat a szerkezeti korlátokat, amelyek a foglalkoztatás útjában állnak - mondta.
A közgazdász szerint nem utópisztikus az egymillió új munkahely tíz év alatt, de ehhez minden szerkezeti átalakítást meg kell lépni. Több uniós forrást kell átirányítani a közösségi közlekedésre, csökkenteni a minimálbért, a képzetlenek bérköltségét, javítani és bővíteni a munkába állást segítő szolgáltatásokat, a közoktatás és a felnőttképzés minőségét, megemelni a nyugdíjkorhatárt, korlátozni kellene a korai nyugdíjazást, a gyest, a gyedet le kellene rövidíteni, bölcsődéket kellene gyors iramban építeni. Mindez együtt akár évi 60-80 ezer fővel is növelhetné a foglalkoztatást, és akkor a konjunktúrával még nem számolt.
A munkanélküli-ellátásokon való spórolás Scharle Ágota szerint nem segíti a foglalkoztatás bővülését, a kockázatok viszont komolyak. Több hazai kutatás is azt bizonyítja, hogy az ellátások megkurtítása, különösen a segélyösszeg csökkentése csak a szegénységet növeli, a munkába állás esélyét önmagában nem tudja növelni.
Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 2 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete